Népszabadság: Megszűnhetnek az önálló kerületek 2019-től

2014. szeptember 19. 09:16

A Népszabadság kormányzati forrásokból úgy értesült: az októberi önkormányzati választások után, még idén benyújtják a Budapest-törvényjavaslatot. Ennek értelmében 2019-től a kerületek élére polgármesterek helyett hivatalnokok kerülhetnek, és kerületi képviselő-testület sem lenne.

2014. szeptember 19. 09:16

Az októberi önkormányzati választásokat követően nyújtja be a kormány a Budapest közigazgatásának átalakítására vonatkozó javaslatot – értesült a Népszabadság meg nem nevezett kormányzati forrásból. 

A fővárosi közigazgatás átalakítására már 2011-ben született háromféle koncepció a Belügyminisztériumban. Az első opció, hogy a kerületek megmaradnak, de nem polgármester, hanem hivatalnokok, afféle „helytartók” vezetik majd őket, és saját képviselő-testülete sem lenne a kerületeknek. A második verzió szerint megmaradna a kerület, mint közigazgatási egység, de az úgynevezett „erős főváros”-elv érvényesülne. A harmadik elképzelés a „City-koncepció”, miszerint a belső és a külső kerületeket külön-külön integrálnák.

A Népszabadság egy meg nem nevezett kormányzati szereplőtől úgy tudja, hogy az első verzió lehet a befutó, de erről egyelőre nincs hivatalos döntés. Ez a megoldás a központosító politikát vinné tovább, és egy ekként átszervezett Budapest nem lenne a kormánnyal szemben sem ellensúly – írja a lap.

Tarlós István a Népszabadságnak azt mondta: jelenleg kizárólag az október 12-i választásra koncentrál. A lap azon értesülését, miszerint az átalakított közigazgatási rendszer csak a következő választás után, 2019-ben lépne hatályba, nem kommentálta. Hozzátette viszont: „én is úgy tudom, hogy miniszterelnök úrnak ez az álláspontja, amivel mélységesen egyetértek. Öngól és abszurd lenne ciklus közben változtatni, a választók becsapását is jelentené. És nem lehet a már megválasztott polgármestereknek egy-két év múlva azt mondani, hogy szevasztok.

Ha lesz is ilyen előterjesztés, akkor arról csak a véleményét fogja elmondani – mondta Tarlós, hozzátéve: a „City-koncepció” már megbukott Londonban, úgyhogy biztos nem tartozna a legjobb megoldások közé.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. szeptember 19. 21:47
azt mondta a szomszédom, hogy az ő anyukájának a barátnőjének a fiának a szeretője akinek a lányának az anyjának a szomszéda takarítónő a parlamentben hogy ..talált egy összefirkált kézzel írott papírt a szemét kosárban.. na erről ír a Népszabóság..hiteles forrásra hivatkozva.. azaz a ballibsi oldal utolsó leheletével próbál meg botrányt csinálni a választások előtt..
Castro
2014. szeptember 19. 14:56
Nem zörög a haraszt nem lesz király a felcsúti paraszt!!!
Alarik
2014. szeptember 19. 11:37
Az hagyján szarháziak, addigra a Gellérthegy kétszer beomlik a Dunába. :D Egyébként, nekem pedig azt csiripelte egy meg nem nevezett forrás, hogy Orbán felváltva fog a Várban, és a Városházán lakni, csak azért, hogy ti még jobban görcsöljetek. :D Idióták.
paraklétosz
2014. szeptember 19. 10:22
Aztot nem-é teccik tudni, hogy mi lészen 2032-ben? Megöl a kíváncsiság? Nincsen ottan a közelben egy csap vagy izé forrás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!