Törölték az Egyenlítő blogot, Németh a tumblr-en szivárogtat

2014. szeptember 10. 11:31

Az Egyenlítő blog korábbi főszerkesztője, Németh Gábor szerint ellopták tőle a a szocialisták az Egyenlítő blogot, amit most töröltek is. Németh a tumblr-en fedi fel, hogy milyen kéréseket kapott korábban MSZP-s politikusoktól. Az Egyenlítő blog korábbi szerkesztői cáfolnak és ámokfutónak nevezik Némethet.

2014. szeptember 10. 11:31

Ez valaha az Egyenlítő blog volt” – ezt a feliratot találja a látogató az egyenlito.blog.hu-n, ahol egy rövid búcsúposztban a „korábbi Egyenlítő blog szerkesztői, támogatói” azt írják: értetlenül állnak Németh Gábor korábbi főszerkesztő „ámokfutása” előtt. Hangsúlyozzák: Németh Gábor nem volt tulajdonosa az Egyenlítő blognak, és „zsarolni próbál olyan MSZP-s vezetőket, akikkel kapcsolatba került az elmúlt években, és ezért bármire képes”. Hozzáteszik, hogy Németh egyébként soha nem mondott nemet semmilyen kérdésre, és „végtelenül szervilis módon” szolgálta ki a hozzá beérkező kéréseket.

A név szerint meg nem nevezett „szerkesztők és támogatók” megjegyzik: most sem tudnak másra gondolni, mint hogy ismét valaki megrendelésére végzi Németh a lejárató kampányt.

Az Egyenlítő blog korábbi főszerkesztője a blog megszűnésére és az utolsó bejegyzésre a tumblr-en úgy reagált: „Az Egyenlítő blog ellopott felületén név nélkül posztolnak és kommentelnek »volt kollégáim«. Becsületsértő megnyilvánulásaik miatt feljelentést teszek. És van rá egy fogadásom, hogy a kétségbeesetten vádaskodó bejegyzések és kommentek IP-címei vagy a Jókai utcába, vagy egy masszázs-bizniszben érdekelt vállalkozóhoz vezetnek majd.”

Az ügy előzménye, hogy Németh Gábor az utóbbi hetekben azt állította: ellopták tőle az Egyenlítő blogot a szocialisták és mivel azt tőle megvásárolni sem hajlandók, ezért sorozatosan közzétesz a tumblr-en az MSZP-t kínosan érintő történeteket. Ezeket állítása szerint tanúkkal is tudja igazolni. 

A korábbi főszerkesztő többek között azt írja a lopott blog nevű tumblr-oldalán, hogy Velez Árpád tanúk füle hallatára kérte meg őt, hogy készítsenek Baján kamuvideót, amire nemet mondott, illetve, hogy az MSZP figyeltette volna Orbán Viktor feleségét. Ez utóbbit az Egyenlítő blog utolsó bejegyzésében határozottan cáfolják  a „korábbi Egyenlítő blog szerkesztői, támogatói”.

A lopott blogon egy olyan, tavaly júliusi e-mailt is közzétett Németh Gábor, amiben Velez Árpád arra kéri őket, hogy „üssék” Kónya Pétert, az MSZP akkor még csak leendő egyik szövetségesét.

A lopott blogon Simon Gáborról is írt Németh. Például amikor a Simon-botrány kipattant, állítólag az éjszaka közepén kérték az MSZP-sek, hogy vigyen ki Érdre egy telefonárnyékoló tokot, amely elrejti a telefon cellainformációit. Arról nem írt Németh, hogy ezt az állítását mivel tudja alátámasztani.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2014. szeptember 16. 03:11
Tépjétek csak egymást, gyerekek! :-)))) Addig jó a magyaroknak, amíg a ballib csürhe marakodik a lerágott csontokon.
Szörftábor Msza.hu
2014. szeptember 12. 21:58
És kit érdekel ez az egész?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!