Nobilis Márton lett a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke

2014. október 28. 11:13

Nobilis Mártont nevezte ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökének Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2014. október 28. 11:13

A Miniszterelnökség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében emellett arról is tájékoztatott, hogy november 3-ától Giró-Szász András – volt kormányszóvivő – vezeti a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot, míg a sajtófőnöki posztot Krakkó Ákos – a Fidesz parlamenti frakciójának korábbi sajtófőnöke – tölti be.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-én kezdte meg működését. A Kormányzati Információs Központ korábbi közleménye szerint a hivatal elsődleges feladata, hogy „összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal és PR-kommunikációval kapcsolatos közbeszerzéseit egységes és szabályozott célkitűzések alapján”. A hivatalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja.

A hivatal felügyelete alá tartoznak a minisztériumok, a központi államigazgatási szervek és az irányításuk alá tartozó országos, területi és helyi illetékességű költségvetési szervek, továbbá azon állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek, amelyek fölött az állam közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. október 28. 20:16
A Nemzeti Propaganda Hivatal jobban fedné a valóságot.
Türelem
2014. október 28. 12:38
Nevéről nekem Umberto Nobile egykori olasz sarkkutató, a léghajózás egyik úttörője jutott az eszembe. Nobile több expedíció részeseként vált híressé. Az 1928-as ugyan tragédiával végződött, az expedíció tagjainak többsége odaveszett, Nobile egy svéd repülő fedélzetén menekült meg. A tragédia nem szegte kedvét, folytatta kutatásait és utazásait is. Majdnem névrokona, Nobilis egy katasztrofális kormányzati kommunikációs teljesítmény közepébe zuhan bele. Remélhetőleg Nobile egykori lendületével lát a munkához, s nem szegi kedvét az eddigi kudarcok sorozata. Jó lenne odafigyelnie már a mai napra is. Belépőként...
abraxas
2014. október 28. 11:34
Gratulálunk!
popzene
2014. október 28. 11:32
Azaz Spéder "FHB / Magyar Posta / Takarékbank / CEMP" Zoltán :))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!