Újpesti időközi: az MSZP szerint felmentik a Fideszt a nem szavazók

2014. november 16. 12:13

Az MSZP szerint „felmentik” a Fideszt azok, akik távol maradnak a jövő heti újpesti időközi választástól. Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: a kétharmad, „amelyet elloptak”, egy hét múlva elvehető, ha az időközi választáson nem a Fidesz jelöltje győz. Az MSZP jelöltje, Horváth Imre 1984-ben részt vett egy moszkvai KGB-s kurzuson.

2014. november 16. 12:13

Az MSZP szerint „felmentik” a Fideszt azok, akik távol maradnak a jövő heti újpesti időközi választástól.

 
Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján az elmúlt hetek tüntetéseire utalva azt mondta, nincs az a demonstráció, amely ki tudna váltani egy szavazatot. Ha távol maradnak az emberek, akkor fel fogják menteni a kormányt, Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét és igazolják egyebek mellett a kormány korrupciós ügyeit is – értékelte az országgyűlési képviselő.    
 
Az amerikai kitiltási üggyel kapcsolatban a Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kétharmadot a kormányoldal „paravánként” használja, eltakarja vele a korrupciós ügyeket és a kormányzás teljes hiányát. 
 
Hozzátette, hiába jelzik nemzetközi szervezetek, hogy problémák vannak, a kétharmad miatt nincs kontroll, pedig megvannak azok a szervek, amelyek kivizsgálhatnák a korrupciós ügyeket. A szocialista politikus hangsúlyozta: ez a kétharmad, „amelyet elloptak”, egy hét múlva elvehető, ha az időközi választáson nem a Fidesz jelöltje győz.
 
A Kiss Péter szocialista képviselő júliusi halála miatt kiírt időközi választásra 13 jelöltet vettek nyilvántartásba: öten függetlenként indulnak, továbbá van jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, a Zöldek Pártjának, a Magyar Munkáspártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek. 
 
Mint a Magyar Nemzet kiderítette, Horváth Imre, az MSZP jelöltje 1984-ben részt vett a KGB öt hónapos, a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott kurzusán a határőr-alakulatok taktikai irányításáról, valamint hadvezetési ismeretekről. Horváth múltjának napvilágra kerülése után kijelentette: nem lép vissza. 
 
A főváros 11-es számú országgyűlési egyéni választókerülete Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét fedi le.
 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2014. november 17. 09:48
http://www.hir24.hu/poszt-itt-haztaji/2014/11/17/segitsen-bejutni-vida-ildikonak-amerikaba/#sl
Eltünt
2014. november 17. 00:04
Előbb utóbb kiderül jobbik lesz a dk verő legénye ,vagy a dk lesz a jobbik verő legénye.
Peter8811
2014. november 16. 22:02
Ági néni rád tényleg illik az mondás, hogy arcod lapos.
tango47
2014. november 16. 17:41
Kristálytiszta emeszpés logika. Na ezért tartanak ott, ahol tartanak. Lehet, hogy a KGB-ben így tanították?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!