Hétfőn tárgyal a Kocsis-féle drogtesztről a Fidesz

2014. december 06. 16:59

Kocsis Máté a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is”. Szerinte érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. A Fidesz hétfőn tárgyalja a felvetést.

2014. december 06. 16:59

A Fidesz-frakció hétfői ülésén foglalkozik Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester azon javaslatával, amely a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő – közölte Tuzson Bence, a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is”. Szerinte érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. A politikus, a Fidesz kommunikációs igazgatója javasolta, hogy a kormánypárt parlamenti frakciója tárgyalja meg a kérdést, és a részletszabályok megvitatása után készítsen jogszabálytervezetet.

Tuzson Bence sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, a frakció hétfőn tárgyalja a felvetést, és ki fogja alakítani róla az álláspontját. A vasárnapi pihenőnap tervével kapcsolatos kérdésre a frakciószóvivő megerősítette: ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kis üzletek csak akkor nyithatnak majd ki, ha ott a tulajdonos vagy az ő közeli családtagja dolgozik.

Azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub Híradója szerint sikkasztás miatt 2003-ban felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság Fodor Ibolya pécsi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőt, Tuzson Bence azt mondta, belső vizsgálatot indítanak, mert alapelvük, hogy csak tiszta, feddhetetlen politikusok politizálhatnak a Fideszben.

Összesen 502 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2014. december 08. 10:29
Hát, ez megint egy remek ötlet. Csak pár probléma van vele. 1. Rengeteg pénzbe kerül. 2. Nincs rá sem elegendő eszköz sem személyzet 3. Nem old meg semmit, mert könnyen kijátszható. 4. Még mindig csak ott tart, hogy büntetni akar a prevenció helyett. 5. Ellentétes a személyiségi jogokkal. stb. stb. Egyébként teljesen fasza elképzelés. Köszönjük Máté! Nem hiába fizetünk.
BőröndÖdön
2014. december 08. 09:17
Újabb,figyelemelterelő gumicsont...
=nessuno=
2014. december 07. 21:16
Idióta dilettánsok. Mire lenne jó ez a hajcihő??? Semmire. Vegzálni a gyerekeket...Pedofil kdnpsek.
Pál Pusztai
2014. december 07. 21:15
Miért csak a gyerekek,politikusok meg újságírók a célpont? Mi van az orvosokkal,cégvezetőkkel,gk. vezetőkkel,tanárokkal,kormánytisztviselőkkel? Ezeknek is mind jár a teszt. Vagy a lényeg ha túl sok kellemetlent írsz majd jól megtesztelünk.Aztán majd azzal leszel elfoglalva,hogy tisztára mosod magad.Addig sem írogatsz.Aztán egy év múlva megjelenhet a közlemény ,hogy xy újságírónál hibás volt a mintavétel,elnézést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!