Pest megye: Gondolják át ezt az egészet újra

2014. december 11. 21:41

A főváros környéki települések lakosságának érdekében a Pest megyei önkormányzat arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy gondolja át az M0-s bizonyos részeinek, illetve az autópályák budapesti bevezető szakaszainak fizetőssé tételét.

2014. december 11. 21:41

Ambrus András, a Pest megyei önkormányzat hivatalának sajtófőnöke a fideszes vezetésű megyei közgyűlés véleményét tolmácsolva egyebek mellett azt írta: az agglomerációban két és fél millió ember él, ebből mintegy 800 ezren a főváros körüli településeken.

A Pest megyében dolgozó emberek közül minden háromból kettő másik településre jár át munkába, az érintettek száma 309 ezer, közülük 198 ezren a főváros közvetlen közelében élnek és dolgoznak. Utóbbiakhoz hozzáadva a Budapesten élő, de naponta más településre ingázó 79 ezer munkavállalót jól érzékelhető, hogy a napi ingázás sokak számára létszükséglet, közölte a megyeháza sajtófőnöke.

Hozzátette: a tervezett útdíj nemcsak a munkavállalókat, hanem azokat a családokat is sújtaná, akiknek a gyermekei más településen járnak iskolába, óvodába, esetleg sportolni. Komoly nehézséget okozna továbbá, hogy néhány járásközpont, illetve a területi ellátást nyújtó egészségügyi intézmények csak az érintett autópályákon érhetők el, érvelt a közgyűlés nevében Ambrus András. A döntést alaposan át kell gondolni, méghozzá az érintett településekkel együtt, valamennyi közlekedési lehetőséget, fejlesztési tervet és ráfordítást egységben, összehangoltan megtervezve, tette hozzá.

A fenti adatok alapján kérjük a minisztériumot, hogy alaposabban gondolják át a döntésüket, tudatta a megyeháza hivatalának sajtófőnöke.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. december 12. 08:27
...na jó, ezt most abszolút nem értem, ha eddig az autópályát használta, akkor eddig is fizetett, mégpedig sokkal többet. Ha nem használta, ezután sem kötelező használnia...
béla 60
2014. december 12. 08:18
Évi 5000-t sajnáltok attól aki csak jót akar?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!