Meghosszabbítanák Simon Gábor házi őrizetét

2015. január 09. 10:32

A Simon Gábor elleni kényszerintézkedés határideje január 12., amelyet március 12-éig hosszabbítanának meg.

2015. január 09. 10:32

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy további két hónappal hosszabbítsák meg Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettesének házi őrizetét – tájékoztatta Nagy Andrea ügyészségi szóvivő pénteken az MTI-t. A Simon Gábor elleni kényszerintézkedés határideje január 12., amelyet március 12-éig hosszabbítanának meg. Az indítványról a Budai Központi Kerületi Bíróság fog dönteni – tette hozzá.

Simon Gáborról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók van. A gyanú szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el „Gabriel D” névaláírással. A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja a volt képviselőt.

Az MSZP volt elnökhelyettesét 2014. március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban a házi őrizetét rendelte el. Az ügyészség februárban indított nyomozását 2015. március 14-éig hosszabbították meg, de mint megjegyezték: ez szükség esetén tovább hosszabbítható. Az ügyben két gyanúsított van. 

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is többször tárgyalta a Simon-ügyet. December 2-án, a zárt ülésről távozva Nagy Andrea azt mondta: Simon Gábort a mentelmi jogának megszűnését követően, 2014. február 18-án hallgatta ki gyanúsítottként a KNYF. Az ügyészség már akkor elrendelte az úgynevezett ideiglenes zár alá vételt Simon Gábor osztrák bankszámláján lévő összegre, a gyanúsításban közölt vagyoni hátrány erejéig. Kitért továbbá arra, hogy mivel a zár alá vételt külföldi bankszámlán lévő összegre kellett elrendelni, jogsegélykérelmekre volt szükség. A bíróság minden adat és bizonyíték birtokában szeptember 10-én rendelte el a Simon Gábor bécsi bankszámláján lévő vagyon zár alá vételét, amely november 17-én a másodfokú bíróság döntése értelmében emelkedett jogerőre – fejtette ki az ügyészségi szóvivő.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal összefoglaló jelentést készített a Simon-ügy nemzetbiztonsági vonatkozásairól. Ennek megismerése után a nemzetbiztonsági bizottság december 10-ei ülésén a testület Fidesz-KDNP-s és jobbikos tagjai megszavazták, hogy ténymegállapító vizsgálat induljon az ügyben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!