Bilincsben vitték el a román médiamágnást – Victor Pontát vádolja

2015. február 03. 13:19

Hétfőn őrizetbe vették Adrian Sârbut, a piacvezető román hírügynökség és kereskedelmi tévé alapítóját. Sârbu Victor Pontát vádolja az intézkedéssel, a miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy Sârbu megzsarolta őt.

2015. február 03. 13:19

A román legfelsőbb ügyészség hétfőn őrizetbe vette Adrian Sârbut, a Pro TV és a Mediafax alapítóját pénzmosással és adócsalásra való felbujtással vádolják – írja a Főtér.ro a HotNews.ro nyomán. Sârbut kedden rendőrök vitték kihallgatásra a legfőbb ügyészségre, amely várhatóan előzetes letartóztatását is kezdeményezni fogja.

A médiamágnás a gyanú szerint fantomcégek tucatjait hozta létre olyan emberek nevében, akiknek semmi közük a médiához, hogy az általa vezetett sajtótrösztnél dolgozó újságírókat a fantomcégeken keresztül szerzői jogi szerződésekkel fizesse, ahelyett, hogy alkalmazná őket. Az ügyészség korábbi közleménye szerint a fantomcégek nem fizettek adót, amit nem is lehetett behajtani rajtuk, mert nincstelenek nevén szerepeltek.

Sârbu politikai leszámolásnak minősítette őrizetbe vételét, amely mögött szerinte Victor Ponta kormányfő áll. Azt állította: mindig betartotta az ország törvényeit, és az elmúlt negyedszázadban médiaszakemberek generációi nevelkedtek az általa alapított, közszolgálati feladatokat is ellátó médiavállalkozásoknál. Sârbu szerint a kormányfő saját érdekszférájába akarja kényszeríteni a médiacégeit, amelyeknek eddig „sikerült megőrizniük politikai függetlenségüket”.

A vádaskodás kölcsönös: tavaly szeptemberben Ponta azt állította, hogy Sârbu zsarolással próbálta kieszközölni nála, hogy elengedje adóhátralékait. „Az egyik médiamágnás azzal jött hozzám, hogy eddig mindenkiből ő csinált elnököt, és ha akarom, belőlem is államfőt csinál, de ne akarjam, hogy adókat és illetékeket fizessen. Azt mondtam neki, hogy nem érdekel az ajánlata, fizessen csak adót. Azóta nap mint nap én vagyok a sajtótröszt támadásainak céltáblája” - panaszolta a miniszterelnök egy konferencián, ahol később meg is nevezte, hogy Sârbura utalt.

Adrian Sârbu az első román kereskedelmi televízió, a '90-es évek óta piacvezető Pro TV alapítója volt, jelenleg pedig a szintén általa létrehozott Mediafax hírügynökség köré szerveződött sajtótröszt tulajdonosa: portfóliójához tartozik egyebek mellett a Gândul című portál és a Ziarul Financiar című gazdasági lap is.

A román közéletben Sârbu azzal vált ismertté, hogy 1989. december 22-én, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor elmenekülése után videofelvételeket készített a Román Kommunista Párt központi bizottságának székházában a hatalmat magához ragadó Nemzeti Megmentési Front tagjainak tanácskozásáról.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2015. február 06. 11:44
Úgy látszik, 89-ben még jól tudott helyezkedni ez a szemfüles újságíró-guru.
Fakutya Vigyora
2015. február 03. 19:34
Fenyőt le is lőtték.
luga
2015. február 03. 19:33
Az a szerencse, hogy Romániában sajtószabadság van, nem úgy, mint itt.
indokoltan zsidózó
2015. február 03. 19:33
így kellene nálunk is az RTL-es jordán parti lázítókkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!