Fricz: 2010 óta erősödött a demokrácia Magyarországon

2015. február 06. 11:07

Évet értékelt csütörtökön a Civil Összefogás Fórum. Csizmadia László CÖF-alapító azt mondta: a Békemenet a nemzeti védelem nehéztüzérsége; illetve arról is beszélt: nem lehet eltűrni az idegen pénzből az államrend ellen uszítókat. Fricz Tamás szerint 2010 óta erősödött a demokrácia, a Fidesz pedig megteremtette a civil szervezetek működésének szabadságát, illetve a hatalom feletti kontroll lehetőségét is.

2015. február 06. 11:07

A jelenlegi kormány fennmaradása mellett érvelt Boross Péter, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) csütörtöki, Budapesten megtartott évértékelő gyűlésén. A rendezvény díszvendégeként a volt miniszterelnök úgy vélekedett: a magyar történelem azt tanítja, hogy azokban az időszakokban virágzott az ország, amikor jelentős parlamenti többséggel rendelkező, nemzeti elkötelezettségű kormánya volt, és a kormánynak több mint két ciklus adatott. Emlékeztetett arra, hogy mind Tisza István, mind Bethlen István hosszú kormányzásának az ország talpra állása volt az eredménye. 

Most újra olyan időket élünk, amikor erőteljes jobboldali kormány vezeti az országot, amely a 2002 és 2010 közötti baloldali kormányzás után kivezette a csőd széléről az országot. Boross Péter ugyanakkor hangsúlyozta: a 2018-as választások „a mai cselekedeteinken” is múlnak. Kijelentette, hogy a jobboldalnak győzelmet kell aratnia a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson, mert ellenkező esetben az ellenoldal muníciót kapna „kártékony hatásának kifejtéséhez”. Úgy vélte, hogy az újpesti időközi választás a jobboldali szavazók apátiája miatt végződött a szocialisták győzelmével. Közlése szerint a jelenlegi kormány ugyan követ el hibákat, de az elsőrendű dolog nemzeti szellemisége. Viszont egy baloldali kurzussal „elkerülhetetlenül az ország veszte felé történnének az események” – mondta Boross Péter.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke azt hangsúlyozta: a CÖF, illetve a Békemenet hasznosságát jelzi, hogy 2010-ben és 2014-ben is kétharmados győzelmet aratott a nemzeti elkötelezettségű kormány. Úgy fogalmazott, a Békemenet a nemzeti védelem nehéztüzérsége, a nemzeti szuverenitás védelmezője. „Ki kell harcolnunk egyenjogúságunkat az Európai Unióban, ahol nincs szükség föderációra” – mondta.

A továbbiakban arról szólt, hogy szemben a Norvég Civil Támogatási Alappal vagy a Soros Alapítvánnyal, amelyek „csak néhány politikailag motivált szervezetet támogatnak”, a hazai civil törvény 80 ezer civil szervezet pályáztatását teszi lehetővé. Éppen ezért kezdeményezték az igazságügyi tárcánál egy olyan jogszabály megalkotását, amelynek nyomán átláthatóvá válnak a külföldről érkező támogatások. Nem lehet eltűrni az idegen pénzből az államrend ellen uszítókat, puccsra, korlátozott forradalomra készülőket – fogalmazott. Kitért arra is, hogy az amerikai nép barátsága érték számukra, ám nem fogadják el a bizonyítatlan korrupciós vádakat.

Fricz Tamás, a CÖF alapító-szóvivője úgy vélekedett, Angela Merkel látogatása, minden ellenvéleménnyel szemben óriási siker Magyarország és a miniszterelnök számára. Véleménye szerint 2010 óta lényegesen előrelépett az ország, helyreállt és erősödött a demokrácia, a Fidesz a nemzeti szuverenitás védelmezőjeként lépett fel és gyökeresen átalakította a közteherviselést, megerősítette a demokratikus intézményeket, megteremtette a civil szervezetek működésének szabadságát. Ugyanakkor olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek hosszú távon megteremtik a hatalom feletti kontroll lehetőségét – mondta Fricz Tamás.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője hangsúlyozta, hogy a CÖF is szerepet vállalt abban, hogy „a külföldről támogatott tüntetési hullám kifulladóban van”. A szervezet embert próbáló erőfeszítéseinek sikereként értékelte a devizahitelesek megsegítését, ám hiányolják a banki vezetők személyes felelősségre vonását.

A rendezvényen Riszard Kapuscinskinek, a Gazeta Polska lengyel újság köré tömörülő civil klubhálózat elnökének üdvözlő levelét Pawel Piekarczyk, a hálózat képviselője olvasta fel. Ebben felidézte, hogy 1920-ban a bolsevikok elleni harcban a magyarok nyújtottak segítséget a lengyeleknek, 1956-ban pedig a lengyelek a magyaroknak. Szerinte ennek a hagyománynak a folytatásaként jött létre az együttműködés a lengyel klubhálózat és a CÖF-CÖKA között.

   Felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország birodalmi politikája egyértelmű reakciót követel, mert „Grúzia és Ukrajna után a Baltikum és Lengyelország fenyegetésére kerülhet sor”. Ezért a civil szervezeteknek is nyomást kell gyakorolniuk a kormányokra annak érdekében, hogy lépjenek fel az ukrajnai agresszióval szemben – írta levelében a lengyel klubhálózat elnöke.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. február 06. 16:02
Melyik?
bumburi
2015. február 06. 16:02
Abszolúte :)
küllő
2015. február 06. 13:06
A "bércivil" szánalmas talpnyalók egymást hülyítik ezekkel a röhejes hazugságokkal ?
Catullus
2015. február 06. 12:34
Ennyi rosszarcú, hájas pofát ritkán látni. Jól fizethet a talpnyalás, telik szalonnára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!