3-5 százalék lehet a reklámadó

2015. március 03. 11:49

A parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból kiderült: a kormány 3-5 százalék körüli reklámadót mérlegel, amiből be kellene folynia a tervezett 6,6 milliárdos bevételnek. A módosításra azért van szükség, mert az Európai Bizottság adó- és versenyjogi eljárást is folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt – mondta Lázár János.

2015. március 03. 11:49

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje: ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból.

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság két főigazgatósága – adó- és versenyjogi – is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. 

Lázár János ugyanakkor kiemelte: az Európai Bizottság a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban. A miniszter hangsúlyozta: a tagállamok közül Svédországban, Ausztriában, Dániában, Görögországban, Belgiumban a magyarországihoz hasonló reklámadó van. Lázár János szólt arról is, hogy az adóalanyok közül a Bertelsmann, illetve az RTL  csoport – mivel pénzügyi eredményeiket érdemben befolyásolja a reklámadó – az Európai Bizottsághoz fordult. 

A miniszter kiemelte: a gazdasági bizottsággal együttműködve az EB szempontjait mérlegeli a kormány a reklámadó módosításával kapcsolatban. Konkrét adókulcsról Lázár János nem beszélt, de úgy fogalmazott: a legmagasabb reklámadókulcs Ausztriában van, 5 százalék, ehhez képest a „kiváló magyar próbálkozás” 50 százalék volt, ami „Európai Bizottság tűrőképességét megviselte”. 

Először fenyegettek minket azzal, hogy egy adó miatt felfüggesztenek egy Magyarországon hatályos törvényt, ami a legsúlyosabb szankciók egyike” – mondta Lázár János. Hozzátette: visszamenőleges hatállyal ez a törvény hatályát veszíti, és a beszedett adót vissza kell fizetni.  A reklámadó módosításával kapcsolatban kérdés, hogy ha megszűnik a sávos rendszer, és kivetik a legmagasabb – 5 százalékos – reklámadót, amelynek mindenki egyformán alanya, akkor mennyi bevétele lesz a költségvetésnek – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Egyes számítások szerint egy, az EB elvárásainak megfelelő módosítás esetén több bevétele lesz a költségvetésnek, mintegy 8-10 milliárd forint – fejtette ki. 

Lázár János kiemelte: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a legkisebb bevétellel rendelkező cégek kaphatnak-e mentességet; ettől nem zárkózott el az EB. A miniszter szerint van realitása a legalsó sáv megtartásának, de 2 főigazgatóság elvárásainak is meg kell felelni. „Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ezt mindkét főigazgatóság elfogadja”, mert versenyjogi szempontokat is figyelembe vesznek. Kitért arra is, hogy többször felmerült, a kormány folytatott-e politikai tárgyalásokat a reklámadó ügyében. Kifejtette: a kormány a Bizottsággal dialógust folytatott az adó megváltoztatásáról. Megerősítette azt is, hogy a kormány többször is „gazdasági típusú tárgyalásokat” folytatott a Bertelsmann csoporttal az Európai Bizottság véleményét és javaslatát is figyelembe véve. Végül Lázár János idézett a Bertelsmann és az RTL csoport „számunkra is megnyugtató” műsorkészítési alapelveiből, melyek a tárgyilagosság és a pártatlanság, „így fel sem merülhet az, hogy a reklámadó bevezetése után az RTL híradó hangneme vagy stílusa bármit is változott volna”. 

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára azt mondta: költségvetési szempontból 6,6 milliárd forint az idei reklámadó bevételi előirányzat, erre a büdzsének szüksége van, ezért olyan megoldást kell keresnie a kormánynak, hogy ez teljesíthető legyen.

A jobbikos Volner János kiemelte: a reklámadó monopolizálhatja a tömegtájékoztatást, és úgy vélte, a reklámadó is azt mutatja, hogy a kormány csak a saját hatalmi érdekei mentén konfrontálódik az Európai Bizottsággal. A DK-s Varju László szerint a közmédián is a Lázár János által idézett műsorszerkesztési elveket kellene számon kérni. Szerinte a különadót arra használja a kormány, hogy egyes cégeket és ágazatokat nehéz helyzetbe hozzon. Varju László azt mondta: nem módosítani, hanem eltörölni kell a reklámadót, mert az nehéz helyzetbe hozza a kisebb vállalkozásokat. 

A szocialista Tóth Csaba kijelentette: a reklámadóból várt bevételnek nincs akkora súlya, ennek hiányától nem borul fel a költségvetés, és a kis cégeknek az 5 százalékos adó is magas, amire elbocsátással, áremeléssel reagálhatnak. 

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke 3-5 százalék körüli reklámadóról beszélt, és úgy vélte, a részletszabályokon lehet vitatkozni, de az adó létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. 

A szocialista Kunhalmi Ágnes, a kulturális bizottság alelnöke szerint el kell törölni a reklámadót, amely szerinte újabb eszköze a „médiát elnyomó gépezetnek”. Utóbbi lényege a képviselő szerint, hogy a független médiumok jövedelmezőségét a kormány ellehetetleníti, és befolyásolja a médiumokat, miközben az állami médiát felduzzasztják, és „a Fidesz propagandagépezetté silányítják”. A képviselő szerint a magyar nyilvánosság árnyéka korábbi önmagának, öncenzúra van, a közszolgálatiság röhejessé vált, a híreket pedig manipulálják.

A PM-es Szabó Tímea kiemelte: semmiféle gazdasági ok nem húzódhat meg egy 6 milliárd forintos költségvetési bevétel mögött, miközben 80 milliárdot költenek évente közmédiára. A reklámadónak szerinte politikai céljai vannak, a PM az 5 százalékos kulcsot is elutasítja, mert az a legtöbb médiacéget „megfojtja”. 

Lázár János reagálásában kifejtette: a közmédiát közforintokból tartják fenn, és maximálisan támogat minden olyan törekvést, amely az erre szánt 80 milliárd forint racionális felhasználását lehetővé teszi. Úgy vélte, a fontos magyar gazdasági eredmények nem választhatók el a különadók bevezetésétől.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!