Az Európai Bizottságnál panaszkodik a DK a paksi iratok titkosítása miatt

2015. március 05. 13:13

Molnár Csaba, a DK EP-képviselője és alelnöke írásbeli kérdést intéz az Európai Bizottsághoz a paksi bővítés iratainak titkosításával kapcsolatban. A politikus szerint a titkosítás ellentétes egy irányelvvel, amely szerint a környezeti információknak nyilvánosan hozzáférhetőknek kell lenniük.

2015. március 05. 13:13

Írásbeli kérdést intéz az Európai Bizottsághoz Molnár Csaba, a DK alelnöke, európai parlamenti képviselő a paksi bővítéshez kötődő információk titkosítása miatt – közölte csütörtökön a párt.

A DK úgy véli, „nyilvánvaló jogsértés”, hogy az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében 30 évig nem lehet megismerni a paksi atomerőmű bővítésének műszaki és üzleti adatait. A párt egy 2003-as, a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről szóló uniós irányelvre hivatkozik, amelyet Magyarországnak is át kellett ültetnie saját jogrendjébe.

Az uniós jogszabály szerint a tagállamok megtagadhatják ugyan környezeti információk kiadását, de ezt szűken kell értelmezni, és minden egyes esetben külön mérlegelni kell az információ kiadásához, illetve titokban tartásához fűződő érdekeket. A DK úgy látja, hogy a Magyarországon elfogadott jogszabály sem a mérlegelés lehetőségét nem biztosítja, sem jogorvoslatra nem ad lehetőséget.     

Hogy mi számít olyan környezeti információnak, amelyre az uniós jog vonatkozik, azt Magyarország 2005-ben egy kormányrendeletben ültette át saját belső jogrendszerébe. Ennek értelmében ilyen adatnak számít minden olyan információ, amely a környezetre, környezeti elemek állapotára, az ezekre hatással lévő környezetterhelésre, a környezettel összefüggő intézkedésekre, ezek költséghatékonysági és egyéb gazdasági elemzéseire, feltevésekre, a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásáról szóló jelentésekre és az emberi egészségre vagy biztonságra hatással lévő környezeti tényezőkre, intézkedésekre vonatkozik. 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2015. március 05. 19:00
Ez megvolt? Nem olyan jó, mint a múltkori, de ül: http://youtu.be/2d-hbX-CfyM
Morgen
2015. március 05. 18:49
Mi az UNIÓ?? Panasziroda?
kjkj945
2015. március 05. 15:47
A dinka már megint spicliskedik.
hátakkor
2015. március 05. 15:39
"Az Európai Bizottságnál panaszkodik a DK a paksi iratok titkosítása miatt" Miért nem az óvónéninél?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!