Kövér: Pártos sajtó van Magyarországon

2015. március 25. 20:29

Magyarországon egyre inkább „pártos sajtó” működik, a közmédia feladata pedig az objektivitás és a kormány álláspontjának közvetítése Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke egy rádióinterjúban leszögezte: nem Simicska Lajos az első számú szereplő. Kövér szerint a blogok a „mocskolódás szabadságát” képviselik, a Népszava pedig revolverlap.

2015. március 25. 20:29

 Az Országgyűlés elnöke szerint ma Magyarországon, és egyre inkább a világban is „pártos sajtó” működik, és a közmédia feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb – elfogultságra ugyan hajlamos –, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el. Kövér László erről a Magyar Katolikus Rádió Találkozások című műsorában beszélt szerdán délután.

 
Az Országgyűlés elnöke szerint tárgyilagos, tényekre törekvő, más vélemények méltóságát is tisztelő orgánum alig akad Magyarországon és külföldön. 
 
Ez alapvetően baj – szögezte le, majd hozzátette: a sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták, és ahogy a demagógok hirdetik, már régen nem létezik, ma a tulajdonos szabadsága létezik, hogy a saját maga arcára, képére formálja a saját nyers érdekei szerint az adott médiumot. 
 
Mégis egyfajta képmutató megközelítéssel csak az államtól féltik a sajtó szabadságát, és nem hajlandók tudomást venni arról a jelenségről, amelyben nem Simicska Lajos az első számú szereplő a fontossági sorrendben – közölte.
 
Kövér László azt mondta: felfogásában a sajtószabadság nem az újságírók szabadságát jelenti arra, hogy mindenféle megkötöttség nélkül bármit bárkiről bármikor leírhassanak. 
 
A sajtószabadság a híreket fogyasztó polgárnak a szabadsága arra, hogy a sajtón keresztül a valóságot és összefüggéseket a lehető legobjektívebben megismerhesse – tette hozzá.
 
Huszonöt éve Magyarországon a sajtószabadságot az újságírók és a tulajdonosok úgy értelmezik, hogy az ő szabadságukra vonatkozik, arra, hogy a valóságot ne megismertethessék, hanem alakítsák, a politikai szereplők közé kéredzkedjenek anélkül, hogy választáson estek volna át – mondta a parlament elnöke.
 
A blogokat nem sorolta a sajtó szereplői közé, mint mondta, azokat a „mocskolódás szabadságának részeként” könyvelte el a maga számára.
 
Kövér László beszélt arról is, semmi baj, hogy az ATV elfogult a baloldal javára, hogy a Népszava „pártos revolverlap”, de az már inkább sajnálatos, hogy a Népszabadság, amelynek sokkal nagyobb mozgástere volt a kilencvenes évek elején, szintén pártlappá süllyesztette magát, és beszorította magát a balsarokba. 
 
De ez szabad döntés – mondta. Hozzátette: azzal sincsen és volt semmi baj, hogy a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet kifejezetten kormánypárti megközelítésből próbálta meg a híreket értelmezni, és a Hír TV-vel hasonlóan ez a helyzet. 
 
Ehhez képest kellene legyen középen az a mértékadó média, leginkább a közmédia, amelyik nem vádolható sem egyik, sem másik irányban való elfogultsággal. Ha valaki bekapcsolja, és nem akar máshonnan tájékozódni, akkor biztos lehet benne, ami elhangzik, az a valóság része és többé-kevésbé pártatlan – fejtette ki.
 
A házelnök szerint ez az egyensúly sosem volt igazán meg, és most azzal, hogy a jobboldalon a Magyar Nemzet és a Hír TV megítélésük szerint kiesett a szerepéből, végleg felborult, és ebben a közmédia is nehezebben fogja megtalálni a helyét.
 
Kövér László azt mondta, hogy a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett. Közölte: számos, a minőségre és a politikai pártatlanságra vonatkozó kritikája és megjegyzése is lenne, de hagyni kell még egy kis időt, hogy az új helyzetben megtalálják a helyüket.
 
Szerinte a közmédiának az a feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb, elfogultságra ugyan hajlamos, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el. 
 
Kitől lehet elvárni, hogy a kormány álláspontját közvetítse az emberek felé, ha nem a közmédiától? – tette fel a kérdést. 
 
Kövér László azt gondolja, ez elvárás, és ez még a BBC-nél is így van tudomása szerint. Mint mondta, ott egyharmadban a kormánynak, egyharmadban a kormánypártoknak és a maradék egyharmadban pedig az ellenzéknek kell lehetőséget adni. Ennek szerinte kormánytól függetlenül érvényesülnie kell.
 
Kitért arra is, hogy az oktatásban az a rendszer romlott el, amely 15 éve még talán jól működött.  Azt, hogy az irány jó-e, amit vettek, az idő dönti el – jegyezte meg, hozzátéve: az a politika nem lesz sikeres, amely azt hirdeti, kevesebb munkával több pénzt lehet keresni. 
 
Az útdíjról azt mondta: a támadások, amelyek érték őket – saját kommunikációs hibáikból fakadóan – csak arról szóltak, hány ember életét lehetetlenítik el, és nem arról, hogy a döntő többségnek a megyei matricarendszer jó. 
 
Ez egy sikertörténet, a kommunikációs stáb csődje, hogy nem sikerült azt csinálni belőle – mutatott rá, hozzátéve: a kormány kommunikációs apparátusa nem működött jól, és hibás volt az előkészítés is.
 
Kövér László felvetette a kérdést: miért nem lehetett az újságíróknak tárgyilagosan, előítélet-mentesen feltenni a kérdéseiket, hogy bár a kormány hibázott, de az állampolgár a valóságot tudhassa meg? A házelnök a helyzet kialakulásáért a kormány hibája mellett a valóságról torz módon tudósító média felelősségét is felvetette. 
 
Kövér László szerint az időközi választások nagyon fontos hőmérői a közhangulatnak, de szerinte sok mindent nem jeleznek előre. 
 
2006 előtt minden időközi voksolást megnyert a Fidesz, az országgyűlési választáson ugyanakkor veszített – emlékeztetett. Kövér László reméli, 2018-ra nyugodtabb közhangulat alakul ki, amelyben az emberek alaposan mérlegelve, felelősen szavaznak majd. 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FOB
2016. december 21. 23:00
Hogy a kormány hibázott? Szinte csak törvénytelenségek, mutyik és korrupció ami eszembe jut a kormány tevékenysége során. A korrupció a kormányban nem a rendszer része, hanem maga a rendszer. Ezt mosdatja 80 milliárdért egy dilettáns, infantilis pártmédia közpénzből. Laca, inkább mennél te is pecázni az Áder mellé, addig se beszélnél hülyeségeket. .
kulalak
2016. február 02. 16:04
Pusztába kiáltott szó. Pedig igaza van.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2016. január 12. 02:50
Sajtó, sajtó. Bemelegítés az inkvizícióra. Ismerem már mikor kövér el kezd morogni. Nem kellene semmi olyat művelni amin köszörülheti a nyelvéet. Egy politikustól ez a minimálisn elvárható. Pont olyan gagyik mint akik kifogásolják, hogy az ellenőrök nem szólnak előre a bliccelőknek. Hitvány, gyáva, hazug brigád.
formaegy
2015. április 17. 15:37
László! Azzal amit leírtál semmi baj. Viszont akkor lenne hiteles, ha ezt mondjuk 2-3 évvel ezelőtt írod! Ennyi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!