Boross: Jobboldali kormányzás alatt jobban fejlődik az ország

2015. május 29. 11:04

Boross Péter egykori miniszterelnök szerint mindig akkor fejlődött a legjobb az ország az elmúlt 150 évben, amikor a mérsékelt jobboldal kormányzott. A Fidesz pártalapítványának Ötéves a kormány című konferenciáján Matolcsy György is felszólalt. Ő arról beszélt, hogy minden korábbi stabilizációs kísérletnél sikeresebb volt az Orbán-kormány vezette újkori magyar stabilizáció.

2015. május 29. 11:04

Az elmúlt 150 évben Magyarország akkor fejlődött, akkor volt tele reményekkel, amikor a mai fogalmakkal mérsékelt jobboldali kormányzás működött az országban – mondta Boross Péter volt miniszterelnök a Polgári Magyarországért Alapítvány Ötéves a kormány című konferenciáján pénteken. A korábbi kormányfő kijelentette: minden más irányzat esetében tragédia, baj történt, amelyet a mai napig sem tudott kiheverni az ország.

Boross Péter kifejtette: a mérsékelt jobboldaliság ismérve az erős patriotizmus, a konzervatív attitűd, a múlt megbecsülése és a tapasztalatok tisztességes felhasználása. Ez az irányzat ideológiamentes, de eszményektől vezérelt – tette hozzá. Azt mondta, a sikerhez fontos az egység létrehozása, a tartós vezérlés és a stabil makrogazdasági alapok.

Matolcsy is elégedett

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a konferencián arról beszélt: Magyarország sikeresen lezárta a 2010-2015 közötti válságkezelést. Szavai szerint minden korábbi stabilizációs kísérletnél sikeresebb volt az Orbán-kormány vezette újkori magyar stabilizáció. Hozzátette, ennek igazi értékét az adja, hogy az a válságkezelésre szoruló európai uniós országok makrogazdasági számait figyelembe véve Magyarország hajtotta végre a legsikeresebb válságkezelést, az ország minden makrogazdasági mutatóban sikeres. Ez különösen annak köszönhető, hogy „megtaláltuk a saját utunkat” – mondta a jegybankelnök, aki hangsúlyozta, új gazdaságfilozófiát, új gazdasági képletet vezettek be.

Közölte azt is, hogy 2015 végétől, 2016 elejétől az MNB már nem a gazdaság dinamizálásának egyik motorja lesz, hanem a saját útján járó Magyarország, annak gazdasági-pénzügyi rendszerének őrzője, stabilizátora.

Balog: Megnőtt az élet értéke

Az emberi erőforrások minisztere arról beszélt a konferencián: az elmúlt években megnőtt az élet értéke Magyarországon. Balog Zoltán az eltelt időszak pozitív tendenciáit részletezve többek között kiemelte: 91 500 gyermek született tavaly, több mint az elmúlt öt évben bármikor. Az elmúlt négy évben a házasságkötések száma 10 százalékkal nőtt, míg 2002 és 2010 között 23 százalékkal csökkent. Három év alatt a válások száma 15 százalékkal lett kevesebb és csökkent a terhesség-megszakítások aránya is. Kitért arra is, hogy 2014-ben 30 százalékkal, 238 milliárd forintra nőttek a családoknál maradó pénzek, ezáltal a jövedelemkülönbségek csökkentek. Balog Zoltán ugyanakkor kifejtette: az elmúlt években Magyarországon harcolni kellett azért, hogy építeni és építkezni lehessen. 

Schmidt a magyar modellről

Az elmúlt években az Orbán-kormány innovatívnak bizonyult, mert egy működőképes és sikeres magyar modellt dolgozott ki, amelyet a választópolgárok döntéseikkel többször visszaigazoltak – mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Polgári Magyarországért Alapítvány Ötéves a kormány című konferenciáján, pénteken. Kiemelte: a status quo őrzése, a döntések halogatása, a konfliktusok elkerülése néha valóban szükséges, de a határozott döntéseknek is megvan a maguk ideje. Az EU 2008 óta túl sok időt áldozott az előbbire és túl keveset a szükséges döntések meghozatalára – vélekedett. Hozzátette: a magyarok abban érdekeltek, hogy az EU sikeres maradjon, de ehhez kevesebb kioktatás és leckéztetés kellene.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. május 29. 15:42
Hát nem igazán. Az Antall-Boross kormányzat volt az elmúlt 25 év legkutyaütőbb kormányzata. Pedig erős a mezőny, mert azért nem kis szó Gyurcsányt alulmúlni.
szintiboj
2015. május 29. 14:04
Hazugság ez is, a jobboldalnak csak a vesztes háborúkat Köszönhetjuk.
Quet
2015. május 29. 13:11
Ezt a szemét baglyot már a 90-es években is rühelltem. Ez úgy hazudozik, mintha kötelező lenne! Mi a szarról ugat most is?
pemete jakab
2015. május 29. 12:36
Nálunk mind a jobb (Fidesz), mind a baloldal (MSZP) valamiféle jobb-bal keverékpolitikát képvisel. (A Fidesznek a gazdaságpolitikája, közigazgatás-politikája kommunista vonásokat mutat, szociálpolitikája meg jobboldali.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!