Hatmilliárd forintért vásárol személykocsikat az állam

2015. június 29. 15:24

A Közbeszerzési Értesítő szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 60, a kombinált jármű-, illetve környezetvédelmi jellemzők pedig 20-20 súlyszámmal szerepelnek az értékelésben.

2015. június 29. 15:24

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlatkérő új személygépjárművekre és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra tart igényt. A főigazgatóság a beszerzés időtartamát 3 évben jelölte meg - amely azonban meghosszabbítható - a teljes összeget pedig hat részre bontotta.

Ajánlatot olyan cég tehet, amelynek az elmúlt három - lezárt - üzleti évből legalább kettőben pozitív volt a mérlege, az új személygépjármű-értékesítéséből származott nettó árbevétele pedig elérte a 120-300 millió forintot. Az ajánlatok beadási határideje augusztus 8. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 60, a kombinált jármű-, illetve környezetvédelmi jellemzők pedig 20-20 súlyszámmal szerepelnek az értékelésben.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2015. június 29. 21:41
Ez mind az emberek érdekében történik.
mákgubó
2015. június 29. 17:54
És Gyurcsány.......
Tintamin
2015. június 29. 17:18
Annak az 500 államtitkárnak-kormánybiztosnak-miniszteribiztosnak-seggnyaló baromnak sofőr is kell. Gondolom, azok majd közmunkában nyomják.
BőröndÖdön
2015. június 29. 16:18
A takarékosság jegyében...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!