Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Kézizálog Zrt.

2015. augusztus 13. 12:29

Több hazai milliárdosnak és hitelintézetnek is hamis aranytömböket adott a neki nyújtott kölcsön biztosítékaként a Kézizálog Zrt. Mindez a cég felszámolásakor derült ki, a kár 30 milliárd forint is lehet.

2015. augusztus 13. 12:29

A Kézizálog Zrt. egyedüli tulajdonosa, Bíró Péter hamis, rézből készült „aranytömböket” adott biztosítékként pénzintézeteknek és milliárdosoknak, akik kölcsönt adtak a cégnek – tudta meg a Napi.hu. A Kézizálog Zrt. az év elején becsődölt, a cég felszámolása során derült ki, hogy az aranytömbök nem valódiak, így nem fedezik a tartozásokat. A Napi.hu úgy tudja, hogy egy vidéki takarékszövetkezet 600 millió forintot, egy ismert budapesti nagytőkés 300 milliót, egy másik ismert milliárdos pedig 2 milliárdot bukott az ügyön. A cégnek hitelező bankok együttes vesztesége 20 milliárd forint körül van.

A portál azt írja, hogy a cég kötvényeivel is gond lehet: 10 milliárd forint értékben, BB+ besorolással bocsátottak ki kötvényeket. Ezekkel fizetett a Kézizálog egy szállodáért is egy üzletembernek, aki rögtön készpénzért továbbadta a kötvényeket.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő amatőr hibának nevezte, hogy a hitelesítés nélküli aranytömböket elfogadták a hitelezők biztosítékként. Juhász Gergely azt mondta: „a trombitarézből készült tömböknek a színe is egészen más, mint az aranytömböké, s még a szaguk is jellegzetes rézszag. Kizártnak tartom, hogy ezeket az aranyként biztosítékba adott tömböket szakértő látta volna. Sőt, egy egészen kicsit is tájékozott laikus is rájöhetett volna a csalásra.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. augusztus 13. 21:13
Ügyes.
lynx
2015. augusztus 13. 17:21
Biztos Quaestor meg Buda-Cash kötvényen vették az aranyat.
liberálzöld.
2015. augusztus 13. 16:38
Most már tényleg nem ártana megvizsgálni a fociklubok tulajdonosait kicsit jobban. Sorra-rendre derülnek ki, hogy ezek a nagy menág-mecénások egytől egyig szélhámos csalók. Nem is értem, hogy miért a foci Orbán kedvenc sportja és közpénztemetője. Vagyis de. Értem.
antioxi
2015. augusztus 13. 16:31
Ahogy Kohn bácsi mondaná: "Ügyes"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!