Menekültek: Martonfán és Sormáson épülnek új befogadó állomások

2015. augusztus 01. 09:33

Két új befogadó állomást hoznak létre a menedékkérők számára: az egyiket a Baranya megyei Martonfán, a másikat a Zala megyei Sormáson. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a beruházásokat.

2015. augusztus 01. 09:33

A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A rendelet rögzíti, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Martonfa, valamint a Sormás közigazgatási területén fekvő ingatlanokon megvalósuló, új ideiglenes befogadó állomások építésére irányuló beruházásokkal összefüggő – a rendelet mellékletében meghatározott – közigazgatási hatósági ügyeket. Ennek nyomán az érintett beruházásokkal összefüggésben nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, lefolytatni a településképi véleményezési eljárást, továbbá településképi bejelentési eljárásra sincs szükség.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán a kormányülés után jelentette be, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet. A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek – részletezte.

*

A nyitó kép csak illusztráció, azon a debreceni befogadó állomás látható.

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. augusztus 02. 19:46
Nyílt levél Orbán Viktornak Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szokásomhoz híven ezen a szombat reggelen is bekapcsoltam a gépet, hogy gyorsan átfussam a híreket. Derült égből villámcsapásként ért, hogy azt kellett látnom, hogy Martonfán menekülttábort akarnak építeni, sőt, a tábor építését kormányrendeletben már el is döntötték. Micsoda?! Nézek a naptárra, de nincs április elseje, pedig ebben reménykedtem… Nem tudom, mennyit tud falunkról. Gyanítom, az égvilágon semmit. Még a pécsiek többsége - bár 10 km-re vagyunk Pécstől - sem tudja, hogy hol vagyunk. A terület, amelyet vélhetően kinéztek maguknak a célra, egy 66 hektáros volt honvédségi lőtér, amelyben semmilyen közmű nincs. Megjegyzem, csatornázva még a falu sincs, és összesen 220-an laknak Martonfán. Mivel még nem laktam menekülttábor mellett, ezért kérdezném, hogy ez hogyan működik? Ezek az emberek ki-be járkálnak, több ezer ember fog itt grasszálni a falu összesen 5 utcáján? Vagy buszjárat fogja őket behordani Pécsre, Pécsváradra, hogy ne unatkozzanak a várakozás (a mire várakozás?) idején? 2014-ben alapítottunk egy Szociális Szövetkezetet, mely egyre több életet lehel a korábban haldokló zsákfalunkba. A mezőgazdasági területeinket nem kerítjük, a helyi lakosság tudja, hogy nem az övé, ha kér valamit, rendel, kifizeti. Ugyanezt tudják garantálni az ide betelepítendő emberekről is? Mára jó beágyazottságot tudtunk elérni a környékbeli településeken is, visszatérő vásárlóink vannak a helyben, helyi munkaerő által termelt, jó minőségű, napon érlelt, kedvező árú (és még sorolhatnám az előnyöket) növényeinknek. Mire itt megteremtik ennek a több ezer, vagy ki tudja hány embernek minimális létezésére alkalmas feltételeket, az milliárdokba kerül. Csak halkan kérdezem: miért nem gondolkodnak üresen álló laktanyákban? Van az országban bőven, és közművesítve vannak. Ja, hogy a pénz nem számít? Rákosi elvtárs is azt mondta, hogy mindegy milyen áron, de akkor is legyőzzük az imperialistákat. Azt a 66 hektáros területet önkormányzatunk 10 éve kéri, hogy mezőgazdasági célra hasznosíthassuk mezőgazdasági célra. 2014-ben a Szociális Szövetkezetünk üzleti tervében levezettük, hogy a helyi munkanélküliség hatékony ellenszere programunk. Az önellátás útjára léptünk, mert meggyőződésünk, hogy egyedüli kitörési pontunk a helyi élelmiszer termelése mind a munkanélküliség leküzdésében, mind a lakosság egészségmegőrzésének szempontjából. Gondolom, hogy nem a puszta véletlen műve, hogy hirtelen itt menekülttábor épül. Két hete látogatást tett nálunk Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a jubileumi ünnepségünk díszvendége volt. Többek között felajánlotta a segítségét a 66 hektáros volt honvédségi terület visszaszerzésére is. És most - nahát! - kiderül, hogy a legjobb hely egy menekülttábor létesítésére Martonfa, vélhetően maga az említett terület. Mint mondtam, nem hiszek a véletlenekben. Eddig azt hittem, hogy demokratikus országban élek. Ahol elfér sok különböző vélemény, szemlélet. Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy ha egy falu nem Fidesz szimpatizáns, sőt a legnagyobb ellenzéki erő pártelnökével mutatkozik nyilvánosan, és ez a felsőbb körök tudomására jut, akkor a kicsinyes bosszú nem marad el. Nem tudom elhessegetni magamtól az Erdélyi Bözöd esetét, ahol a helyi lakosságnak munkát adva megépíttette Ceaușescu a gátat, mely már majdnem kész volt, amikor az embereknek derengeni kezdett, hogy mit is építenek. Igen, elárasztották a falut, mára pedig már a templomtorony is beomlott a víz alatt, a faluból pedig nem maradt semmi... Már hallom is a kormányzati szólamot, hogy ez munkalehetőség a helyieknek. Hurrá! Persze csak közmunkában, ahogy az ideiglenes határzár építésére is berángatták az összes munkanélkülit, és ha nem fogadja el, akkor a segélyt is elveszik tőle… Örvendj Pécs, Pécsvárad és a környékbeli falvak, lesz munkalehetőség, tábort építünk! Csak azt nem értem, miért nem jár jó példával elől a Tisztelt Kormány. Miért nem épült már befogadóállomás Felcsúton? Ha stadion épülhetett, akkor ez miért nem? Vagy Szijjártó Péter, Matolcsy György, Lázár János, vagy a többi kormánytag településére? Akkor elhinném, hogy közös a gond, közösen kell megoldanunk, közösen viseljük a terheket. Így marad a kicsinyes bosszú, mint magyarázat. További aggályaim is vannak. Helyiként miért az internetről kell megtudnunk, hogy erre készül a kormány? Hogyhogy nem előzte meg ezt semmilyen egyeztetés a helyiekkel? Vagy valami különleges jogrend van érvényben, csak nem tudunk róla? Hadiállapot van? Most már nem csak a falum nevében beszélek, mert erre a sorsra juthat bármelyik település, bármikor. Ezt akarjuk? És még valami, tisztelt Miniszterelnök Úr: ez a nép már megakadályozta a lokátor építését a Zengőn. Tudjuk, hogy hogyan kell csinálni, és meg is csináljuk!
Területvédő
2015. augusztus 02. 14:08
A Fidesz így küzd az ország megmentéséért, a menekültek ellen: két újabb menekülttábort épít. Aki még komolyan veszi a felcsúti hazudozót, annak csak "gratulálni" tudok.
áfonya
2015. augusztus 02. 10:22
Szeméthegyek, feltört tanyák, legázolt vetemények a déli határon. Telis-tele minden eldobált szeméttel, már mondás is született a környéken, a bevándorlók úgy szórják a szemetet, “mint csiga a nyálát”. Az elhagyott vagy ritkábban látogatott tanyák közül már többe beköltöztek a hívatlan látogatók. Csak-egy éjszakára maradnak, tüzet raknak azzal amit érnek, volt már hogy a polcon talált könyvekkel gyújtottak be. http://www.hirmagazin.eu/hirek/belfold/szemethegyek-feltort-tanyak-legazolt-vetemenyek-a-deli-hataron
áfonya
2015. augusztus 02. 10:19
Meglepetés? Az MSZP állt Asselborn diktátorozó, „jól értesült” nyilatkozata mögött? Asselborn lejárató-nyilatkozatának hatását látva érdemes megvizsgálni, miért is tartott fontosnak a luxemburgi külügyminiszter, hogy már pár órával a médiatörvény elfogadása után megszólaljon? Honnan voltak ilyen pontos információi? Talán hazai megrendelésre tette? Tény, hogy bár a szocialisták már a médiaszabályozás nyári és őszi átalakítása során is aktívan kritizálták az Orbán-kormányt – nem fukarkodva a diktatórikus, autoriter jelzőkkel – , kritikáikat nem sikerült nemzetközi szintre emelniük. Hiába kiáltotta az MSZP a magyar sajtószabadság halálát már az Európai Parlament 2010. szeptemberi ülésén, valami – a szikra – hiányzott. Asselborn segített. Vajon honnan tudta a luxemburgi külügyminiszter már a médiatörvény elfogadásának napján, hogy mi van a törvényben? Az ugyanis még a zárószavazásakor is számos ponton módosult, hivatalos fordítása pedig csak január elejére készült el. http://eloreelitelve.hu/meglepetes-az-mszp-allt-asselborn-diktatorozo-jol-ertesult-nyilatkozata-mogott/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!