A magyar kormány mellett tüntettek Prágában

2015. szeptember 28. 20:31

Orbán Viktort éltette, és Magyarországnak hálálkodott az a mintegy félezer ember, akik részt vettek a több cseh civil szervezet által szervezett, a magyar kormány migrációs politikája mellett kiálló hétfői szimpátiatüntetésen Prágában.

2015. szeptember 28. 20:31

Európát, illetve a kereszténységen és a görög-római kultúrán alapuló európai hagyományokat védik ma a magyarok azzal, hogy megpróbálják megállítani az Európába irányuló menekülthullámot – hangzott el azon a szimpátiatüntetésen, amelyet több cseh civil szervezet tartott közösen hétfőn délután Prágában a magyar kormány migrációs ügyben tanúsított politikájának támogatására.

„A magyarok a múltban már megvédték Európát a törökök ellen, és ma is az elsők voltak, akik kiálltak Európa és értékei megvédése érdekében, s megpróbálták meggátolni az illegális bevándorlók beözönlését kontinensünkre” – jelentette ki Pavel Skácel, a Szláv Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSTRAS) egyik vezetője a prágai magyar nagykövetség előtti rögtönzött nagygyűlésen.

Az incidensek nélkül, békésen lezajlott szimpátiatüntetés résztvevői – a rendőrség szerint mintegy 500-600 ember – magyarul és csehül a „Köszönjük, köszönjük!” jelszavakat, illetve „Orbán, Orbán!” és a „Ria, ria Hungária!” szlogent skandálták. A tömegben számosan cseh, szlovák és magyar zászlókat lengettek, a plakátokon pedig bevándorlás-, illetve EU-ellenes jelszavakat lehetett olvasni. Az akciót az ISSTRAS és a Nemzeti Demokrácia szervezte több más szervezet, például az Iszlámellenes Blokk, támogatása mellett. A szimpátiatüntetést néhány cseh politikus, parlamenti képviselő és szenátor is támogatásáról biztosította.

A meghatározó európai kultúra keresztény, amely a görög-római kultúrán nyugszik. A tét ma az, hogy ez így lesz-e a jövőben is. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány ennek érdekében cselekszik” – fejtette ki Pavel Skácel. Beszédében bírálta Németországot és Franciaországot, illetve az Európai Uniót, mert szerinte a bevándorlás kérdésében tanúsított hibás és veszélyes magatartásukkal újabb katasztrófa felé viszik Európát. 

A tüntetők a magyar nagykövetség elől a prágai szlovák nagykövetséghez vonultak, ahol szintén támogatásukról biztosították a Robert Fico vezette szlovák kormány migrációval kapcsolatos magatartását.

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. szeptember 29. 10:42
"A magyar kormány mellett tüntettek Prágában" ---- Vihetnétek az egész kormányt, de akkor rövidesen ellene tüntetnétek! Nem vettétek észre, hogy már 300 ezer vadat engedett át a shengeni határon! Még az is bejön aki nem akar ... CSAK A FIDESZ(DSZ) HAZAÁRULÓ MAFFIA !
Tintamin
2015. szeptember 29. 09:56
Jó, hát nagyonhülyék mindenhol vannak, ez most is kiderült, sajnálom őket. Persze én is tüntetnék, ha a szomszédban lenne egy suttyó miniszterelnök, mert örülnék, hogy nem nálunk van.
belga
2015. szeptember 29. 09:18
Hát ez igazán jelentős esemény. A félezer -vagyis 500- alig kevesebb, mint itthon, a civil megmozdulásokon megjelenők. És jóval több, mint esetenként a "demokratikus" ellenzéki pártok csapata.
Nomine
2015. szeptember 29. 07:42
adtam vakhanygyának egy nagy "X"-et csinálja csak a propagandáját a nol.hu-n de itt ne
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!