Visszaszorították a rendőrök a migránsokat a határnál

2015. szeptember 16. 19:36

Visszavonultak a határtól a migránsok, akik korábban kidöntötték a kerítést és a rendőröket dobálták, sőt a rendőrség közlése szerint gázspray-t is fújtak a rendőrökre, akik könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. Aleksandar Vulin szerb szociális miniszter tiltakozott amiatt, hogy a rendőrség vízágyút vetett be a két ország közös határán.

2015. szeptember 16. 19:36

Visszaindultak Horgos felé a migránsok

Visszaszorították a rendőrök a migránsokat a déli határon Horgosnál, már csak néhányan néznek farkasszemet a rendőrsorfallal – írja az Index. A migránsok kidöntötték a kerítés kapuját, majd kövekkel, fadarabokkal és palackokkal dobálták a rendőröket, sőt, a rendőrség szóvivőjének közlése szerint gázspray-vel is támadtak a rendőrökre. A rendőrség korábbi közlése szerint 20, újabb adatok szerint 14 rendőr sérült meg. A kidöntött kerítés helyén a rendőrök sorfalat álltak és könnygázt, valamint vízágyút vetettek be a migránsok ellen.

Az Index tudósítása szerint egyre több migráns indul el visszafelé a határtól, és a szerb rendőrök biztatják is őket, hogy forduljanak vissza, mert majd buszokkal Horvátországba viszik őket. A szerbek vizet és kenyeret vittek a horgosi határhoz, amin a migránsok össze is verekedtek.

A rendőrség közleménye szerint a rendőrök uralják a helyzetet és az arányosság követelményének megfelelően járnak el, betartva a magyar és nemzetközi előírásokat.

Az ENSZ és az Európa Tanács tiltakozik

Az ENSZ-főtitkár közben közleményt adott ki, melyben sokkolónak nevezte, hogy a rendőrök könnygázt vetettek be a migránsok ellen. Szerinte ez elfogadhatatlan.

Az Európa Tanács elnöke, Thorbjorn Jagland is magyarázatot vár Orbántól, mégpedig a múlt héten elfogadott törvénymódosítások miatt. Levelet is írt emiatt a miniszterelnöknek. Jagland szerint nem lehet egy határt teljesen lezárni, ez ugyanis hatalmas visszalépés Európa részéről. Azt írta: az igaz, hogy az embernek nincs joga illegálisan átlépni egy határon, de attól még joga van a tisztességes eljáráshoz a saját anyanyelvén.

Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter tiltakozott amiatt, hogy a magyar rendőrség vízágyút vetett be a szerb-magyar határon. Mint mondta, a vízágyú átért a határvonalon, ehhez pedig nem lett volna joga Magyarországnak. Azt is hozzátette, hogy érthető a migránsok csalódottsága amiatt, hogy Magyarország lezárta a határt.

A szerbek több rendőrt küldenek a határra

A szerb belügyminiszter is jegyzékben tiltakozott a vízágyúzás miatt, ugyanakkor azt is közölte: több szerb rendőrt küldenek a határra, hogy elejét vegyék annak, hogy a migránsok a magyar rendőrökre támadjanak. Nebojsa Stefanovic közölte: a szerb fél mindent megtesz annak érdekében, hogy újabb incidens ne történjen, de azt szeretnék, ha magyar kollégáik „kevésbé agresszíven lépnének fel a migránsokkal szemben”, hiszen akkor könnyebb lenne irányítás alatt tartani a helyzetet. Hozzátette: szeretnék megakadályozni és elkerülni, hogy a migránsok szerb területről köveket dobáljanak a magyar rendőrök felé, vagy gumiabroncsokat gyújtsanak fel, illetve hogy bárki is Szerbiából egy másik ország hatóságait támadja.

A szerb rendőrök a zavargás közben nem avatkoztak közbe. A Jobbik bírálta is emiatt a szerb hatóságokat.

A szerb köztévé az Index szerint azt állítja: a magyar rendőrök megvertek szerb tévéseket kedden délután fél hat körül, és a felszerelésüket is eltörték. Egyik kolléganőjüket a tévé állítása szerint kórházban ápolják.

Összesen 420 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galahad
2015. szeptember 17. 17:12
Nézd, ezek az emberek, akik ide vándoroltak, tuti nem ültek éveket sehol (egy napot nem tudnak várni a határon, helyette megtámadják a rendőröket), nemhogy táborban, különben honnan szedtek volna össze többezer eurót, amit az embercsempészeknek adnak? Állítólag eladták mindenüket otthon (hol, egy háborús övezetben? kinek?), ezt hogy csinálták, ha már évek óta táborban ültek, visszamentek? Ha meg már eleve náluk volt a lóvé, akkor sokkal, de sokkal egyszerűbb lett volna elmenni mondjuk a törökországi német nagykövetségre, menekültkérelmet beadni, vagy vízumot, munkavállalási vagy letelepedési engedélyt kérni, aztán irány a reptér: olcsóbb is, gyorsabb is, és nem utolsósorban legális. Milliószám vannak a környező országokban, nem igaz, hogy nincs köztük egyetlen okos ember, aki tudja, és hajlandó is elmondani a többinek, hogy ezt így kell csinálni, nem pedig embercsempészekre bízni magukat. Sokkal valószínűbb, hogy az egész vándorlást az ISIS szervezi különböző bűnöző bandák hathatós együttműködésével. Biztos, hogy vannak köztük valódi menekültek, tudatlan emberek, akiket rászedtek, na de melyikük az? Az útlevelek eldobálása és a kontrollálatlan határátlépkedés kizárólag a terroristáknak jó, csak ők profitálnak belőle. Nem beszélve a tömeg egy másik, valószínűleg igen jelentős részét kitevő populációról, akik (pl. pakisztániak) szimplán csak gazdasági bevándorlók, akiknek legális módon nem sikerült bejutni az EU-ba (vagy meg se próbálták). Hát azoknak csak azt lehet mondani, amit korábban mondtam: "a gazdagabb országba vándorlás megélhetési okból az nem alapvető emberi jog, bocs fiúk, de ti nem kelletek, viszlát". Ha legalább valami mód lenne biztonsági kockázat nélkül kiszűrni a tömegből a megtévesztett valódi menekülteket, akkor azoknak lehetne annyit ajánlani, hogy kap menedéket - egészen addig, amíg otthon el nem múlik a veszély, utána irány haza. Erre azonban ez a népvándorlás, főleg a résztvevők együttműködési hajlandóságának hiánya miatt, sajnos nem alkalmas. "Nehéz elfogadni azt, hogy ott, ahol azt hagyják, be tudnak és akarnak illeszkedni?" Nem akarnak beilleszkedni, a valós életből vett példák ezt mutatják, de erről már oldalakat írtam. "Azért, mert menekülteket fogad be Európa, nem fog kihalni az európai kultúra. Meg fog változni, kétségtelen, de nem biztos, hogy hátrányára." De igen, mint már mondottam, ki fog halni, ez egy szimpla matematikai (populációgenetikai) kérdés. A megváltozása pedig igenis, nagyon is a hátrányára fog szolgálni, nézd csak meg a "no go" negyedeket, ott a jövő, amit te a rózsaszín ködtől nem látsz. Az óvodának ehhez semmi köze, a természetben - aminek az ember nagyon is a része, még ha valami hamis antropocentrikus gőg nem is engedi ezt látni - ez bizony nagyon is így működik.
galahad
2015. szeptember 17. 14:28
"Triviális sok minden amit írsz" Ennek nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy talán még sincs minden elveszve :-) "az akkor a baj, hogy muszlimok és szaporák?" Az a baj, hogy inkompatibilisek velünk, demográfiailag és kulturálisan egyaránt. Nem mi olvasztanánk be őket, hanem fordítva - csak előtte még oltári zűrzavar és véres polgárháború is lenne. Nézd csak meg, miféle országokat tudnak összehozni, amikor magukat kell megszervezni! Én speciel nem akarok egy olyat itthon. A történelmi Magyarország esetének mindennél ékesebben kell intő példaként szolgálnia, különösen egy magyar ember számára. Megnézheted, hová vezet, ha nagy tömegben fogadsz idegeneket, mint pl. románokat Erdélybe - pedig ők még hozzánk nagyságrendekkel közelebb álló kultúrának számítanak, mint a muszlim arabok. A menekültkérdésben pedig könyörgöm, legyen az '56-es magyar menekültek esete az irányadó: 1. Elmenekültek (illegálisan átlépve összesen 1 db határt) a legközelebbi biztonságos országba, Ausztriába. 2. Ott jelentkeztek a hatóságoknál. 3. Bevonultak a traiskircheni menekülttáborba. 4. Ott hónapokig, sokan évekig (volt, aki 8 évig) TÜRELMESEN várták, amíg valamelyik ország be nem fogadta őket, hosszadalmas ellenőrzési procedúrát követően. Pedig ők még az egyik legjobb "minőségű" (képzettség tekintetében), és a befogadó országokkal kulturálisan teljesen azonos menekültpopuláció voltak! És nem vándoroltak keresztül-kasul hét határon átvágva, nem követelőztek, nem gyújtogattak, nem dobálták a gyerekeiket kerítéseken át, nem ostromoltak meg országhatárokat, nem voltak köztük terroristák, és, nem utolsósorban, nem gazdag országok segélyeire ácsingózva emigráltak, a befogadást követően pedig szépen asszimilálódtak. Summa summarum: a szírek addig a helyig számítanak menekültnek, ahová már nem ér el a háború, ami elől elfutottak. Utána, ha továbbmennek, már csak sima bevándorlók. Baromira sajnálom őket, hogy így jártak, de hát maximum annyi közös van bennünk, hogy szintén a H. sapiens fajba tartoznak, mint én, más egyéb semmi. Náluk még egy Jan Slotához meg egy Victor Pontához is a több közöm van, pedig azokat aztán utálom, mint varjú a rohadt tököt.
betamás89
2015. szeptember 17. 09:21
A vègkövetkeztetès: Magyarorszàg megvèdte magàt !
MZ/X
2015. szeptember 17. 08:28
A kormány és a rendőrség/honvédség feladata a határok feladata a törvényeket betartva, mi ebben támogatjuk őket...és ezt kell megcselekedni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!