Két év felfüggesztettet kapott Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter

2015. november 19. 21:50

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.

2015. november 19. 21:50

Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: Juhász Ferencet két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a másodfokú bíróság, a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt elmarasztalt Fapál Lászlót pedig egy év, két év tíz hónapra felfüggesztett szabadságvesztéssel, továbbá a vádlott ingatlanának 65 százalékos tulajdoni hányadára vagyonelkobzást rendelt el. Juhász Ferenc az ítélet kihirdetése közben, a rendelkező rész hallatán elhagyta a tárgyalótermet, mondta a szóvivő.

Téves volt az elsőfokú ítélet

Szóbeli indoklásában a törvényszék azt emelte ki: a korábbi, elsőfokú felmentő ítélet tévesen értelmezte a honvédelmi minisztert terhelő vagyonkezelői jog tartalmát, amikor csak a honvédelmi miniszteri rendelet formális betartását kérte számon. Továbbá téves volt az elsőfokú ítélet abban a vonatkozásban is, hogy a rendelet lehetőségeinek kihasználása nem a vádlottaknak, hanem a jogszabályalkotónak róható fel.

A másodfokú bíróság megállapította: Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként az államháztartásai törvény szerint felelős a kezelésébe tartozó vagyon rendeltetésszerű felhasználásáért. A törvényszék a büntetéskiszabás során súlyosító körülményként értékelte többi között azt, hogy a két vádlott kormánytagként, illetve állami vezetőként követte el cselekményét, ugyanakkor enyhítő körülményként a jelentős, csaknem egy évtizedes időmúlást. A törvényszék csütörtöki döntése nem jogerős, ugyanis a védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd harmadfokon, tette hozzá Póta Péter. 

Juhász szerint koncepciós per folyik ellene

A büntetőeljárás a 2010-es kormányváltás után Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentésére indult. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, Juhász Ferenc többször is úgy nyilatkozott: álláspontja szerint a Fidesz és az ügyészség által összerakott koncepciós eljárás folyik ellenük. A vád szerint Juhász Ferenc a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014 februárjában kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete bűncselekmény hiányában mentette fel mindkét vádlottat. Akkor az elsőfokú bíróság szóbeli indoklásában úgy vélekedett: Fapál László lakáshoz jutása a jogszabályoknak megfelelően történt, a miniszternek joga volt elidegenítésre kijelölni a lakást, mivel azt vagyon- és lakásgazdálkodási érdekek támasztották alá.

Akció, most 39 millióval olcsóbb

Fapál László szolgálati jogviszonya az államtitkári poszt betöltésekor is fennállt, így semmi nem zárta ki, hogy több évtizedes szolgálati jogviszonya alapján nyugállományú katonaként a lakást megvásárolhassa. Az elsőfokú bíróság kitért arra is, hogy 1994-től 2012-ig, Keleti György, Szabó János, Szekeres Imre és Hende Csaba miniszterek időszakában is több kettős jogállású államtitkár vásárolhatott lakást a HM-rendelet alapján. Továbbá Fapál a HM-rendelet szerint élete végéig maradhatott volna a lakásban bérlőként, vagyis még húsz-harminc évig a HM-nek kellett volna állnia a lakás költségeit, ezért lehetett indokolt a lakás eladása.

Azzal kapcsolatban, hogy Fapál László 66 millió forint helyett 27 millióért vette meg a zuglói társasházi lakást, a bíróság arra hívta fel a figyelmet: az árképzéskor a HM-nek tekintettel kellett lennie a katonai szolgálati viszony időtartamára, vagyis az árképzési szabályok tették lehetővé, hogy ennyiért vásárolja meg a lakást, nem pedig valamiféle különleges kedvezmény.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. november 20. 16:51
nem balos vagy jobbosrol szol a történet...mindkét társaság elit politikusai milliárdosok lettek... arrol van szo, hogy ezek kölcsönösen nem itélik el egymást....ahogy keller laci nem talált fideszes tolvajt..ugy budai gyuszi se sok mindent tud felmutatni..a biroi kar és az ügyészség meg 25 éve aszisztál a nép kifosztásához.. 2.5 év felfüggesztett??? ezzel ki is szruták a szemünket? ennyi? mocskos fidesz-maszop maffia takarodjatok!
Peter8811
2015. november 20. 11:50
Kovács Laci bácsinak is volt egy hűtlen kezezése idegen pinát fogott!
Peter8811
2015. november 20. 11:48
Két évig fog lógni a kötélen?
áfonya
2015. november 20. 11:35
Elvtársak ismét megúszták.......Elvtársak egymást nem büntetik .........nos ez a megúszás szabadság hány szatyor pííízbe került ???? ,merrr azé kell a szatyor hogy vaksi szemek ne lássák mi van benne ,,,esetleg hinné a mezítlábas választó hogy az elvtárs tescóban volt bevásárolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!