Zárt kapuk mögött kell játszania a magyar csapatnak

2015. november 27. 21:22

Az UEFA illetékes testülete pénteken elutasította az MLSZ fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.

2015. november 27. 21:22

Az MLSZ arról számolt be a honlapján, hogy ez a büntetés a következő hazai rendezésű, UEFA-versenyrendszerben lebonyolításra kerülő találkozóra vonatkozik. Ez nem a világbajnoki selejtezősorozat első hazai meccsét, az október 7-ei Svájc elleni mérkőzést jelenti, mivel az a nemzetközi szövetség, vagyis a FIFA égisze alá tartozik.

Az UEFA a szeptember 4-én rendezett Magyarország-Románia Eb-selejtező miatt büntette meg az MLSZ-t, amelyre a zártkapus szankció mellett 70 ezer eurós (21,84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. A szeptember 17-én nyilvánosságra hozott első fokú döntés után kiderült: az UEFA biztonsági ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében. Az egyik, hogy a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, a másik a rasszista magatartás, a harmadik pedig a menekülőutak blokkolása volt.

Az MLSZ fellebbezett, és mivel a fellebbviteli testület csak most hozta meg a döntését, így a magyar válogatott előbb októberben a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégok elleni pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtte játszhatta a Groupama Arénában. Az MLSZ korábban szabályszerűnek, de kifejezetten aránytalannak, túlzónak, az MLSZ törekvéseit semmibe vevő, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartotta az UEFA ítéletét.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. november 29. 10:00
Kell csinálni egy Magyarország A Magyarország B válogatott mérkőzést Tatán az edzőtáborban. Az UFA meg megpuszilhatja....
Mystes
2015. november 28. 18:12
be kell engedni a szurkolókat, aztán bezárni a kapukat. szó szerinti szövegértelmezés, bocsi. aztán az uefa/fifa őrjönghetne...
simonvitéz
2015. november 28. 15:32
Tunyus, te kb annyira vagy magyarerzelmu mint Vonagabi amikor kifejezi vagyakozasat a Lauderrel valo csevereszesre. Ugy latszik a "magyarkodas szovedeke" mindig felfeslik nalatok valahol.
Tintamin
2015. november 28. 14:04
Ezek a paraszt barom fociszurkolonak csufolt idiotak is a mi fiaink, magyarok....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!