Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Brüsszel

2016. március 24. 13:12

Az okokat szüntessük meg, szól a józan érv. De mi az ok?

2016. március 24. 13:12
Sudár Ágnes

Volt, akit London, mást nyilván Madrid, legutóbb Párizs rettentett meg. Nyugat-európai főváros mind – ki akar ott nyaralni? Az okokat szüntessük meg, szól a józan érv. De mi az ok? Hogy harminc éve Nyugat-Európa sokkal inkább magával volt elfoglalva, mint azzal, hogy hagyjon elgettósodni egy bevándorló, fiatal generációt? A gyerekeik felnőttek, s ők annyit tanultak meg, hogy a nagy európai demokráciában ők csak egyféle hatalmat szerezhetnek meg. Ezt, amit most (is) látunk. És jön velük az iszlám terror. Nem tudok a fejükkel gondolkodni, mert félek a haláltól, s ők érezhetik úgy, hogy akkor tőlük is félek. Ez az ideológia? Lehet, pusztán ennyi. És ez mind közhely, nincs indulat. Egy fenét nincs! S már régen ne a mélyben keressük. És nagyon-nagyon vigyázzunk arra, hogy ki találja meg. Mert élni fog vele. Mert már él vele.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gullwing
2016. március 24. 21:54
Az ok a liberalizmus. És a probléma is ez. Véletlenül sem a megoldás.
lacipaci
2016. március 24. 20:06
Pallagi Feri kriptokommunista egyik szemetének munkatársa osztja semmit.
hátakkor
2016. március 24. 18:34
ÁLPROBLÉMA kedves Sudár Ágnes és Kisalföld!
Szúnyog
2016. március 24. 16:21
Az egyik kicsi ok az, hogy az ilyen hülye család hülye napilapjában publikáló sudárok mellébeszélnek, ködösítenek és nyomják a PC süketelést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!