Böhmermann maga ajánlotta Erdoğannak, hogy jelentse fel

2016. április 15. 17:58

Megtaláltuk a teljes Böhmermann-videót, amelyből kiderül, hogy Jan Böhmermann azért szavalta el az Erdoğant övön aluli sértésekkel bombázó verset, hogy bemutassa, mit nem lehet megtenni Németországban a vélemények és művészetek szabadságának égisze alatt, ezzel is provokálva a török elnököt. Még azt is elmagyarázta Erdoğannak, hogyan perelheti be.

2016. április 15. 17:58
Bukovics Martin

Mint azt a Mandiner is megírta, a német kormány zöld utat adott Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy feljelentse Jan Böhmermannt egy őt sértő vers miatt, amit a német humorista az egyik közszolgálati tévén sugárzott műsorában olvasott fel március végén. Az ügyet és fejleményeit itt foglaltuk össze. A botrány tárgyát képező verset számos sajtótermék önmagában, kontextus nélkül értelmezte, Böhmermann mondatainak leiratát németről magyarra fordítva éppen ezért közre is adjuk:

Az Extra3 majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút. Ezért először is nagy taps jár, szuperek voltak. Úgy néz ki, Törökországban minden apró, jelentéktelen német szatirikus műsort figyelemmel követnek, így valószínűleg ezt is most. Kedves törökök! Hü-ű! Röviden el kell valamit magyaráznom. Amit az Extra3-nál lévő kollégáim csináltak – humorosan, tartalmilag azzal foglalkoztak, amit ott lent ön és politikája művel, Erdoğan úr –, azt Németországban és Európában a művészetek, a sajtó és a vélemények szabadsága lehetővé teszi. Alaptörvényünk, a mi remek alkotmányunk ötödik cikkében ez benne foglaltatik.

Ezt itt lehet.

Nem mondhatja csak úgy, hogy a német szövetségi kormány vonja vissza a szatírát vagy hogy valahogy töröljék az internetről a felvételt. Németországban az ilyesmi megengedett. Különösen jónak találom, ahogy a német civil társadalom – még Beatrix von Storch is, aki ha jól emlékszem, két héttel ezelőtt le akart lőni engem ezért az éneklős videómért, most viszont az elsők között állt ki a sajtó és a művészetek szabadsága mellett – kiállt ezekért a jogokért. Mindenki egy véleményen volt: ilyet igenis szabad legyen csinálni, je suis Extra3.

Erdoğan úr! Vannak persze olyan esetek is, amikor olyasmit teszünk Európában, Közép-Európában, amelyek nem megengedettek. Van egyrészről a művészetek szabadsága, amibe beletartozik a művészet, a szatíra, a szórakozás: ezt szabad. Másrészről pedig van a – mi is rá a megfelelő szó? – ... az ócsárló kritika. Ez egy jogi fogalom. Ez Németországban sem megengedett. Megértette, Erdoğan úr? Az utóbbi büntethető. És törölhetik is. De csak utána. Ez így elsőre lehet, bonyolultnak tűnik, úgyhogy gyakorlati példával magyarázom el.

Van egy versem, igen, ez végülis egy vers, az a címe, hogy Ócsárló kritika. Be lehetne játszani a Nena-dalnak egy picit törökösített verzióját alá? És háttérnek egy török zászlót is kérnék. Nagyon jó. Tehát a vers. Ami most következik, az az, amit nem szabad csinálni. Ha ezt nyilvánosan adná valaki elő, az tilos lenne.

A vers címe tehát Ócsárló kritika.

Buta, gyáva és gátlásos / ez Erdoğan, az elnök
Dönertől bűzlik / még egy disznó is szebbet fingik
Ő a férfi / Aki kislányokat ver
És közben / Gumimaszkot visel

Legszívesebben kecskéket baszik
És kisebbségeket nyom el
Kurdokat taposni, keresztényeket verni
És közben gyerekpornót nézni

Este alvás helyett / száz bárányt szop le
Nos igen, Erdoğan / egy kisfaszú elnök

Tehát ez ugye egy olyan dolog, amit nem szabad.

Minden töröktől azt hallani / hogy ráncosak a heréi
Ankarától Isztambulig / mindenki tudja, hogy buzi
Perverz, tetves és zoofil / Recep Fritzl Priklopil

A feje olyan üres, mint a tojásai
Minden gangbang-partin ő a sztár
Míg hugyozásnál is ég a farka
Ez Recep Tayyip Erdoğan, a török elnök

Tehát ezt nem szabad, ezt nem szabadna Németországban.

Most mi történhetne? Ha a török elnöknek kifogása lenne ezellen, először is keresnie kell egy német ügyvédet. Neki mondja el, hogy látott valami nem tetsző dolgot a tévében, egy ócsárló kritikát. Ez az elsőfokú bírósághoz kerül. Nyilatkozatok sorát tehetné megtévesztésről, mulasztásról, a feljelentett műsor persze érvelne a saját igaza mellett. Lépkednénk egyre feljebb, három-négy év után lenne valami ítélet is.

Nagyon fontos! Tegyen azért, hogy ez a felvétel ne landoljon az interneten! De úgysem fog. Ez elképzelhetetlen. Miért is töltené fel bárki? Érti már?

Az valószínűleg meg sem fordult Jan Böhmermann fejében, hogy Erdoğan válaszul fogja magát és tényleg feljelenti.

Most öné a szó! Jogos Erdoğan feljelentése?
igen
nem
Do Riddles
 
 
 
 
 
 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sinistra
2017. január 10. 23:54
Erdogan egy seggfej.
Mindjárt
2016. május 03. 16:43
Nem szeretem az erőszakot. Utálom a terroristákat de nem igazán sajnálom azokat akiket azért nyírnak ki mert undorítóan gyaláznak másokat, mások vallását és abból élnek. Sajnos, a terroristáknak rengeteg az ártatlan áldozatuk, olyan áldozatok akiket a piacon, iskolában, templomban, utcán, repülőtéren robbantanak fel. Ezek akik másokat ilyen mocskosan gyalázkodnak, nem érdemelnek különös szimpatiát.
ciprióta
2016. május 03. 16:43
furcsa emberek vagytok ti neofasiszta őskomcsik ezen a site-on. Gyalázzátok a török elnököt, aki nem tesz mást,mint védi önmagát és hatalmi elitjét.Ugyanakkor szopjátok a putyini véreb faszát annak reményében,hogy az majd hálából leoszt nektek némi , az orosz néptől ellopott zsozsót.
Mindjárt
2016. április 29. 21:15
Utálom a törököket, különösen erdogánt a török hazug, mocskos diktátort DE joga van feljelenteni a németet mert a "vers" semmi más csak mocskos és undorító gyalázkodás. Nem kéne, hogy egy ilyen moslék után csak egy diktátornak lehetne joga feljelenteni. Az lenne az igazságos ha azt bárki akit így gyaláznak az tudjon elégtételt követelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!