Kiss László-ügy: életben van a megerőszakolt nő

2016. május 06. 20:44

Halálhírét keltették, de életben van az a nő, akinek feljelentése nyomán Kiss Lászlót és társai elítélték nemi erőszak miatt. Takáts Zsuzsanna a mai napig állítja: megtörtént az erőszak.

2016. május 06. 20:44

Korábban az a hír terjedt el, hogy már nem él az a nő, akit Kiss László egykori úszókapitány és két társa megerőszakolt 1961-ben. Most azonban kiderült, hogy ez nem igaz. Az asszony él és jelentkezett is az RTL Klub egyik munkatársánál, hogy elmesélje a történteket. Takáts Zsuzsanna most, 55 évvel az eset után is állítja: Kissék megerőszakolták őt.

Kiss László az RTL Klubnak azt mondta, örül, hogy a nő mégis életben van, mert így van valami esély arra, hogy tisztázódjanak a dolgok.

Nyilatkozott a csatornának az egyik másik elkövető, L. László is, aki azt reméli, hogy a nő elmondja majd a teljes igazságot és így kiderülhet, hogy ártatlanul ítélték el őket. L. László egyébként úgy véli, az eset napfényre kerülése után úgy feszítették keresztre Kiss Lászlót néhány nap alatt, mint Jézus Krisztust. 

Az RTL Klub egyébként úgy tudja, hogy Kiss már megkapta a korábbi per iratait és most arra készül, hogy új perben bizonyítsa ártatlanságát.

Az áldozattal készült teljes interjú a szombati Fókusz Pluszban lesz látható.

Összesen 254 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2016. május 07. 23:05
Lehet hogy ez a nő egy per újra felvétellel ezek után ráfizet,és majd azt kívánja hogy maradt volna minden a feledés homályában.
békalepcse
2016. május 07. 21:47
Jó, most győztél, mert rosszul magyaráztam. Egyébkent szerintem tökéletesen értetted mondandómat, de muszáj volt űberelned... Kevés voltam, de majd legközelebb. Csak hogy kötekedjek, a büntetett előélet sem örökös, tehát még is semmis/avagy nem róható fel későbbiekben. A többi meg a pongyola fogalmazásom, tényleg bele lehetett kötni és Te kiválóan meg is tetted. Az erőszak minden formáját elítélem, azt is amikor gondolatokat erőszakolnak ellentettjére.
még fokozza
2016. május 07. 21:17
"Bajor, nem sváb .Bocs a sváboktól. Ekkora szemét nem lehet sváb." Én azt gondoltam zsidó. De ekkora szemét még a zsidók között sem lehet. Bocs a zsidóktól.
még fokozza
2016. május 07. 21:07
Laci bácsi hazudik nekünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!