Tarlós: Van terv a fővárosi kerületek számának csökkentésére

2016. július 29. 07:31

Tarlós István a Népszabadságnak megerősítette, hogy készülnek koncepciók a fővárosi kerületek számának csökkentésére: a jelenlegi huszonhárom kerület helyett nyolc, vagy akár hat kerület is létesülhet. A főpolgármester a lapnak elmondta: tény, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.

2016. július 29. 07:31

Különböző intenzitással ugyan, de továbbra is folyik a gondolkodás a főváros kerületi beosztásának módosításáról – mondta Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak. A napilap azután kereste meg a főpolgármestert, hogy a tusványosi szabadegyetemen fővárosi fideszes polgármesterek Budapest közigazgatási szerkezetének átalakításáról beszéltek.

A Népszabadság pénteki számában Tarlós István azt mondta: az átalakítási koncepciók részletei nincsenek kidolgozva, és ha nem lesz meg a módosításhoz szükséges politikai erő, az sem kizárt, hogy minden marad a régiben. Az alternatívák között említve elmondta, tudomása van arról, hogy létezik egy térkép, amellyel azt mutatták be, miként lehet a kerületek számát 23-ról nyolcra vagy akár hatra csökkenteni.

A főpolgármester véleménye szerint Budapest súlyának, közigazgatási szerepének eldöntése a fő kérdés, és mintha még ez sem dőlt volna el véglegesen. Tarlós István a napilapnak azt mondta, tény, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2016. július 29. 20:41
Na rágjátok csak fővárosiak!!!
bambuci
2016. július 29. 18:03
A vidéki kerületeket igazán lenyeshetnék a fővárosról, újra kialakíthatnák a saját városközpontjukat, mint volt régen, és versenyezhetnének az eus forrásokért.
csuka
2016. július 29. 10:49
A demokrácia utolsó morzsáit is felszámolni! CSAK A FIDESZ/DSZ-MSZP-stb... HAZAÁRULÓ, OFFSHORE, ÜGYNÖK MAFFIÁK!
Nannyó
2016. július 29. 10:45
"Tarlós ugyanakkor leszögezte, véleménye szerint Budapest súlyának, közigazgatási szerepének eldöntése a fő kérdés, és mintha még ez sem dőlt volna el véglegesen." Aha... Szóval ezzel van összefüggésben az a pár évvel ezelőtti "fellángolás", hogy vidéki nagyvárosokba helyeznek minisztériumokat és országos hatáskörű szerveket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!