Véget ért a Wilkommenskultur a német sajtóban is

2016. augusztus 10. 16:43

Nagyot változott a német média Wilkommenskultur- és menekültválság-ábrázolása az utóbbi időszakban. Csaknem 34 ezer sajtóban megjelent szöveget értékelt ki a Hamburg Media School, hogy kiderítse, miként tudósított a német sajtó a migránsválságról 2009 és 2015 között – írja a FAZ.

2016. augusztus 10. 16:43

Ősszel zárul az a projekt, amely során olyan kérdésekre kereste a választ a Hamburg Media School, hogyan ábrázolta a német sajtó a Wilkommenskulturt, hová helyezte a hangsúlyokat, milyen nézőpontot támogatott a menekültválsággal kapcsolatban. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2009 óta a média magáévá tette a politika által bevezetett Wilkommenskultur-narratívát – írja a faz.net.

Ahogy a menekültek beáramlása nőtt, a Wilkommenskultur-tematikájú tudósítások száma robbanásszerűen megnőtt: 2015-ben 19 ezer ezzel kapcsolatos hírt számoltak össze, négyezerrel többet, mint a megelőző hat évben összesen. 2015 júliusától szeptemberig, amikor is a migránsválság elérte a tetőpontját, az újságok egyenként átlagosan hét témának megfelelő cikket hoztak le – áll a kutatásban. 

A cikkek 82 százalékában pozitív konnotációban jelent meg a menekülttéma, 12 százalék volt tiszta tudósítás és hat százalék láttatta problémaként a helyzetet. Tehát a média országszerte magáévá tette Angela Merkel mottóját: „Megcsináljuk!” Kérdés, hogy vajon a sajtó megfelelt-e a kritikus megfigyelői szerepének, amellett, hogy a pozitív hozzáállás az emberek hozzáállására is pozitívan hatott.

A meghatározó médiumok csaknem kétharmada szinte figyelmen kívül hagyta, hogy a menekültek nagy számban való átvétele és a nyitott határok politikája új problémák elé állítja a társadalmat. A sajtóorgánumoknak csupán egyharmada foglalkozott a problémákkal is 2015 szeptemberétől kezdve. Ezzel párhuzamosan a társadalmi hozzáállás is megváltozott.

2015 végére a média lemaradt attól, ahogy a népesség érzékelte a helyzetet, s ezzel elvesztette hitelességét. A Willkommenskultur konszenzusfogalmából véleménykülönbséget jelentő fogalom lett – számolt be a kutatás alapján a Wlkfaz.net.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anaphylaxiás sokk
2016. október 10. 12:36
A jó büdös kurva anyátokat a Willkommenskulturral, meg a demokráciaféltéssel. Vegyetek elemet a vibribe, vagy mossátok ki a szátokat Gyuri bácsi és többiek után!
Héja
2016. augusztus 11. 18:43
A ballib német média éppolyan szar, felületes és hazug, mint bárhol másutt. A konzervatívnak hazudott német, francia, olasz, stb. média is.
packó_
2016. augusztus 11. 18:43
Ez nem német sajtó. Ez olyan, mint itt a népszara meg az index együtt.
Harangláb
2016. augusztus 11. 15:08
A német sajtó a véleményterroristák kezében van...Komplett agymosoda...Goebbels dörzsölheti a csontkezeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!