Gyurcsány szerint Orbán a magyarok szabadságát fenyegeti

2016. szeptember 19. 19:55

Nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor az, aki a magyarok szabadságát fenyegeti azzal, hogy az országot az orosz érdekszférába irányítja – mondta Gyurcsány Ferenc Pécsett. A DK elnöke szerint a Fidesznek annyira fontos az „Európa-ellenes” népszavazás sikere, hogy pénzt ajánlott a DK-nak, hogy a párt az igen mellett kampányoljon.

2016. szeptember 19. 19:55

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyarok szabadságát nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor fenyegeti, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország orosz érdekszférába kerüljön.

Az október 2-i népszavazáson a távolmaradás mellett kampányoló Gyurcsány Ferenc Pécsett, a helyi lakossági fórumon úgy fogalmazott: „egy normális európai létezést szeretnénk megélni, (…) ezért nagyon nem mindegy milyen kimenetele lesz a választásnak”.

Úgy vélekedett: a kvótanépszavazás sikerét Orbán Viktor Európa-ellenes fellépésének támogatásaként értékelné, és úgy venné, hogy „áldásunkat adjuk mindarra, amit az elmúlt hat évben csinált”.

Gyurcsány becslései

Gyurcsány Ferenc az eseményen azt állította: a Fidesz pénzt ajánlott azért, hogy a DK az igen mellett kampányoljon, majd kijelentette: „júdáspénzt nem fogadunk el”.

„Rosszul teszik azok, akik távolmaradás helyett igennel szavaznak a referendumon” – hangoztatta, majd arról beszélt, hogy becslése szerint 3-3,5 milliónál nincs több szavazója a népszavazásnak, ami a kormánypártoknak kevés.

A pártelnök azt mondta: a minél nagyobb mozgósítás érdekében a Fidesz saját polgármestereire is nyomást gyakorol, hogy biztosítsák településükön az ötven százalék feletti részvételi arányt. 

Gyurcsány Ferenc becslése szerint a DK támogatóinak 80 százaléka otthon marad, míg a fideszesek 70 százaléka, a Jobbik támogatóinak „alig fele” vesz majd részt a kvótanépszavazáson.

„2006 óta először mutathatjuk meg, hogy a miniszterelnök nem csalhatatlan” – hangoztatta a politikus, aki szerint jó esély van arra, hogy a távolmaradók száma nagyobb lesz, mint a nemmel szavazóké.

Gyurcsány Orbánt tartja „leginkább keresztényietlen” politikusnak

Gyurcsány Ferenc egyúttal hitvány, embertelen magatartásnak nevezte, hogy míg letelepedési kötvénnyel több mint 16 ezer embert engedtek be az országba, addig a „Drezdához hasonlóan szétbombázott Aleppóból” érkező, életüket féltő menekültek előtt becsukják az ajtót. Közölte: Európa „leginkább keresztényietlen” politikusának Orbán Viktort tartja.

A DK elnöke arra biztatta hallgatóságát, hogy a szavazástól való távolmaradással hagyjanak olyan nyomot az országon, amely „előre visz”.

 

(MTI)

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
siculus
2016. szeptember 20. 21:29
"hagyjanak olyan nyomot az országon, amely „előre visz” Feri az tudja,ha seggbe rúgják akkor is előbre van egy lépéssel..........
Quaestor migráns
2016. szeptember 20. 15:10
Szerkesztette: Dr. Pálffy Ilona. Lektorálta: Dr. Pálffy Ilona. Visszatértek az 50-es évek! Csak rákosiék legalább adtak a látszatra Szerkesztette: Gerő Eisenberger Benjámin Ernő Lektorálta Rákosi Róth Manó Az ítéletet végrehajtotta Bauer Miklós
Quaestor migráns
2016. szeptember 20. 15:09
A helyzet azonban egy nappal ezelőtt gyökeresen megváltozott. Előbb a Facebookon, majd a tájékoztatással foglalkozó – vagyis, nem a kormányhoz közeli – újságokban és televíziókban is lehetett olvasni és látni, hogy a választási iroda vezetőjének ajánlására gyakorlatilag csalásra buzdítják a szavazókörök delegáltjait. Azt ajánlják nekik, hogy bizonyos esetekben a választó által bizonyosan érvénytelennek szánt szavazatot is fogadják el érvényesnek. Látszólag technikai kérdésről van szó, vagyis, hogy az ikszet alkotó két vonal hol metszi egymást – körön belül, vagy kívül -, ám valójában a szavazókörökben segédkezők megítélésén múlik, hogy mely szavazat érvényes, és melyik az, amelyik nem. A helyzet azonban egy nappal ezelőtt gyökeresen megváltozott. Előbb a Facebookon, majd a tájékoztatással foglalkozó – vagyis, nem a kormányhoz közeli – újságokban és televíziókban is lehetett olvasni és látni, hogy a választási iroda vezetőjének ajánlására gyakorlatilag csalásra buzdítják a szavazókörök delegáltjait. Azt ajánlják nekik, hogy bizonyos esetekben a választó által bizonyosan érvénytelennek szánt szavazatot is fogadják el érvényesnek. Látszólag technikai kérdésről van szó, vagyis, hogy az ikszet alkotó két vonal hol metszi egymást – körön belül, vagy kívül -, ám valójában a szavazókörökben segédkezők megítélésén múlik, hogy mely szavazat érvényes, és melyik az, amelyik nem. http://www.balrad.com/2016/09/20/a-tet-nagysaga-miatt-megerne-a-lopas
Quaestor migráns
2016. szeptember 20. 15:06
Így csalják el október 2-án a népszavazást Az ábra a „Kézikönyv szavazatszámláló bizottságok részére az országos népszavazáshoz” című brosúra 37. oldalán található. Szerkesztette: Dr. Pálffy Ilona. Lektorálta: Dr. Pálffy Ilona. http://www.balrad.com/2016/09/20/a-tet-nagysaga-miatt-megerne-a-lopas/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!