Magyar Nemzet: Százmilliós közvetítési díjakat nyertek Rogán szomszédjának cégei

2016. szeptember 22. 11:35

A kormány már a népszavazási kampánykezdet előtt is mintegy hatmilliárd forintot költött a kékplakátos kampányra – írja a Magyar Nemzet, mely kitér arra, hogy Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának a cégei több-százmilliós közvetítési díjakat kaptak.

2016. szeptember 22. 11:35

A Magyar Nemzet arról számol be: augusztus 13-án kezdődött hivatalosan a kvótanépszavazás kampánya, de a kormány már azelőtt is mintegy hatmilliárd forintot költött a kékplakátos kampányra. Ebből nagyjából félmilliárd forintos közvetítői díjat kapott a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft, amely cégek Csetényi Csabának az érdekeltségébe tartoznak. Csetényi lapértesülések szerint Rogán Antal egyik szomszédja.

December és február között is már 1,2 milliárdért szerződtek ezzel a két céggel, március és augusztus között pedig már 3,1 milliárdos keretszerződést kötöttek „a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktuális kormányzati intézkedésekről szóló lakossági tájékoztató kampányaival kapcsolatos feladatok” ellátására, azaz lényegében médiavásárlásokra, amit később 800 millióval egészítettek ki – írja a Magyar Nemzet.

Mindez még csak a kampány első időszaka, vagyis az „Üzenjük Brüsszelnek” kezdetű plakátokról van szó. Hogy a másik két szakaszra, a „Tudta?”, illetve a „Ne kockáztassunk!” mottójú hirdetésekre mennyit költött a kormány, azt egyelőre nem lehet tudni, mint ahogy azt sem, hogy a háztartásokba küldött tájékoztató füzeteknek és a külföldön élő magyaroknak küldött leveleknek mennyi volt a költsége.

A Magyar Nemzet által most ismertetett kampányköltések csak az augusztus 13-a előtti kampányolásra vonatkoznak, amikor hivatalosan még el se indult a kvótanépszavazási kampány.

A lap úgy tudja: a televíziós hirdetések háromnegyedét, 1,6 milliárdot a TV2-nél, 290 milliót a közmédiánál költöttek el, a sorban utána az Echo TV és az ATV következik 136 millióval. Az internetes hirdetésekben az Origo, és a Habonyhoz köthető Lokál, illetve a 888.hu állnak az élen 132 milliós költéssel. A print lapok közül leginkább helyi újságokban hirdettek, országosan pedig a Magyar Időknél költöttek a legtöbbet, 126 milliót. Csetényi Csaba cégei 15 százalékos közvetítői díjért dolgoztak, és kreatív feladatokra is kaptak további pénzt.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. szeptember 22. 15:36
"Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának a cégei több-százmilliós közvetítési díjakat kaptak" A BKV sem közvetíti el az utast ingyen az A pontból a B pontba. Az üzemanyagok jövedéki adójának a növekedésével az élet is drágul. Végtére is, csak azért, mert valaki Rogán szomszédja, nem szenvedhet folyamatosan hátrányt! Ne kényszerítsük rá honfitársunkat arra, hogy a folyamatosan hátrányos megkülönböztetés miatt az állampolgári jogok biztosához legyen kénytelen fordulni! Ez nagyon nem tenne jót az országimázsnak!
Berecskereki
2016. szeptember 22. 13:37
Mi van? A Magyar Nemzet firkászai keveslik Simicska támogatását?
kérdés
2016. szeptember 22. 13:15
Aha. Lassan érteni kezdem, miért nem kapom meg idén a jogos kifizetéseimet. Mert nem vagyok a szomszédja egy híres-nevezetes, újságírók által kispécizett embernek sem. Ajaj, mi lesz így velem? Viszont eszembe jut az a gyakorlat, ahogy egymást tömték a vezérkarban......s mennyien lesték irigyen, sóvárogva! Szinte a napi tisztességes munkára sem maradt elég idő, energia.
rosszkutya
2016. szeptember 22. 13:12
Mindeközben: http://444.hu/2016/09/22/igy-rimankodik-a-kormany-az-afrikaiaknak-hogy-telepedjenek-mar-le-magyarorszagon
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!