Norbi: Királyaink kardélre hányták volna a muszlimokat

2016. október 01. 20:27

Rohadt nagy nemmel fogok szavazni, mondja videójában Schobert Norbi, aki szerint hagyni kéne a kvótákat, a népszavazással ugyanis azt üzenjük, hogy Magyarországon nincsen szükség az iszlámra. A fitneszguru történelemleckét is tartott a kocsijában.

2016. október 01. 20:27

Schobert Norbi autójában ülve, Bécs felé tartva osztotta meg gondolatait facebookos követőivel a vasárnapi népszavazásról. Az üzletember vezetés közben elmondta, senki nem hívta fel se a Fideszből, se a Jobbikból, se az MSZP-ből, hogy véleményt nyilvánítson, ő feleségével együtt elmegy és leszavaz, méghozzá „egy rohadt nagy nemmel”. Érvénytelen szavazatot már csak azért sem tervez leadni, mert a népszavazás pénzbe kerül, ő pedig úgy érzi, az érvénytelen vokssal hülyét csinálna az egészből.

A fitneszguru úgy látja, Magyarország összes problémája a széthúzásból ered. „Hagyjuk ezt a kvótát, nem is beszélnek már kvótáról. Az nézne ki rohadt jól, ha egy európai ország döntő többsége megmondaná, hogy köszönjük szépen, itt nincsen szükség az iszlámra. Nincs!” Norbi szerint nem menekültekről van szó, azok ugyanis amint átmennek a határon, jól megvannak egy menekülttáborban. „Ez élősködő gazdasági megszállás. Ja, és elég furcsa, hogy 90 százalékban férfiak jönnek. Durva, nem? 90 százalékban férfiak, 70-es IQ alatt.” A Norbi Update tulajdonosa szerint nincs jól, hogy menekültekre kéne költeni, miközben rászorultjaink ellátására sem jut pénz.

„Arra legyen pénzünk, hogy hallgassam az Allah akbárt éjjel-nappal? Nem, nem!” – mondja. Norbi szerint ha szedné a sátorfáját és megindulna egymillió magyar szegény Dubaj felé, bizony nem jutna át az arab ország határán.

Bécsi fellépése felé tartva Schobert a magyar történelmet is felidézte: „Ha 1,5-2 millió muszlim megindul, oké, nem felfegyverkezve, de ömlene be Magyarországra, arra Szent István király, Géza fejedelem, Mátyás király, IV. László, IV. Béla szerintetek azt mondaná, hogy jaj, de jó, adjunk nekik ingyen mangalicát? Ja, nem esznek disznót, adjunk nekik ingyen marhahúst meg kenyeret? Nem, ők kardélre hányták volna őket. Jó, nem kell őket kardélre hányni, de Magyarország lezárva.” 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pikkelő
2016. október 02. 19:58
Mindent amit mond állításként kezeltek, pedig csak vélemény, ami ugye változik, a politikusainktól tanulta. Vezérünk is szép utat járt be és közben végig igazat mondott és mindig abban is hit.
Akitlosz
2016. október 02. 14:45
" Jó Magyarországnak cudar állapotja, de siralmas vala, de keserő vala. Az hegyes északon rabló urak hada, délen az töröknek tenger áradata. Nyugaton sok német talpig vasban vára az vén császárjának parancsolatjára. Kinek fáj az foga magyarok földjére, fehér kenyerére, vitézink vérére. "
csuka
2016. október 02. 14:44
Elv azaz Nertársak! MINDEN BIRKÁT TERELJETEK A SZAVAZÓ FÜLKÉKHEZ !!!
Akitlosz
2016. október 02. 14:41
"A fitneszguru történelemleckét is tartott a kocsijában." Miért, hát van neki kocsija? A múltkor még azt mondta, hogy: "Az autóm nem az enyém, hanem a cégemé."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!