Putyin-Trump kamuhírt közölt tényként a Lokál

2016. október 12. 10:59

„Trumppal a nőgyalázásért szakít Putyin” – áll a mai Lokál második oldalán. A szöveg szerint Putyin le is mondta tervezett kampánymegjelenését a republikánus jelölttel, mert két lány apjaként nem bocsáthatja meg Trump nőkre tett megjegyzéseit. A baj csak az, hogy ezt az egészet a New Yorker című lap viccrovatába írta Andy Borowitz humorista.

2016. október 12. 10:59

Szegény Donald Trumppal mostanában mindenki szakít, például Vlagyimir Putyin orosz elnök is – legalábbis erről értesülhettek az amerikai elnökválasztás legfrissebb hírei éhes, és egyben valószínűleg álmos munkába járók a Lokál nevű, ingyen osztogatott kormányközeli bulvárlapból. A hír szerint Trump nőkre tett kínos megjegyzései annyira betettek az orosz elnöknek, hogy lemondta közös kampánymegjelenését a republikánus jelölttel.

A hír nem igaz, csak vicc: a New Yorkeren jelent meg az ismert amerikai humorista, Andy Borowitz tollából. A Trumpot Putyinnal hírbe hozó írásokra rájátszva Borowitz úgy folytatja a Lokál által már nem szemlézett részben, hogy Putyin a tervezett félmillió dolláros kampánytámogatását is visszavonta; Trump kampányának egyik vezetője pedig úgy nyilatkozott a CNN-nek, hogy Putyin visszalépése semmit sem jelent, mivel „Trumpot továbbra is több totalitárius diktátor is támogatja”.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. október 13. 20:51
Hanonymuvek. Hiteles.
Berecskereki
2016. október 13. 20:51
Emlékszünk még a pirézek tényként való közlésére? No akár ez is lehet ahhoz hasonló.
Berecskereki
2016. október 13. 20:51
Ha T. Mandineresek józanul belegondolnak ez lerövidítve is a vicc kategóriába tartozik. Akár úgy is felfogható, hogy a Lokal szerkesztője kíváncsi volt a reakciókra és ezért hagyta ki a Mandiner által kifogásolt részt. Alcímként ln betettem volna: Akkor most Putyin demokratává vált?
VakzKommondor
2016. október 13. 20:51
hivatalosan, vagy egyébként?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!