Mészáros Lőrinc megvásárolta az Echo TV-t

2016. december 02. 08:12

Felvásárolta az Echo TV-t Mészáros Lőrinc vállalkozó és felcsúti polgármestert, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa – nyilatkozta saját lapjának, a Magyar Hírlapnak ez eddigi tulajdonos, Széles Gábor. Széles továbbra is bent marad a tévé igazgatótanácsában, de elmondta: a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont.

2016. december 02. 08:12

Mészáros Lőrincnek adta el az Echo TV-t Széles Gábor – derül ki az interjúból, amit Széles saját lapjának, a Magyar Hírlapnak adott. Széles elmondta: az igazgatótanácsban továbbra is bent marad, az Echo pedig továbbra is „a Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb álló csatorna marad”. Széles hozzátette: a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont.

Több hónap alatt készítettük elő a szerződést. A befektető kiválasztásánál nem csak a tőkeerő volt fontos számomra, mert csak olyan jöhetett számításba, akiknek az értékrendje hasonló az enyémhez, illetve, hogy magyar legyen a vevő” – nyilatkozta Széles. Ezután kitért arra, hogy marad a csatorna iránya, amit ő már a Jobbik miatt nem is „jobboldali szellemiségűként”, hanem „a Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb állóként” ír le.

A Magyar Hírlap azonban marad Széles tulajdonában – derül ki a Magyar Hírlap interjújából. „A szerkesztőségben technikai fejlesztések következnek, de bővítjük az újságírógárdát, és bérrendezésre is sor kerül. Büszke vagyok a Magyar Hírlapra, hiszen mára mi lettünk a legnagyobb példányszámú országos politikai napilap, nem csak a jobboldalon” – tette hozzá a vállalkozó.

A Válasz.hu arról ír, hogy Mészáros Lőrinc az Echo TV-n kívül a minap szerezte meg a Hunguest Hotels Zrt., így tizenhét hotel felügyeletét is.

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edwin Hubble
2017. február 21. 12:58
"a nép boldog, sokasodik és gyarapodig" Adni jó, és kétszer ad, ki gyorsan ad. A kormányzó – tudjuk – rendkívül elfoglalt ember. 2 milliárd forintos Várba költözésének munkálatai és a 360 millió forintos selyemtapéta kiválasztásának gondjai alatt is szakított időt éltesebb alattvalóira, s mivel nem bírt már a szívéből kicsorduló szeretettel, odáig vetemedett, hogy a nyugdíjemelést megtoldotta egy tízezer forintos utalvánnyal. Legalább megtudtuk, mennyit ér egy ember Magyarországon. Tízezer forintot. De adni jó. Igaz, ezt a hatalmas summát a koros paraziták nem költhetik villany- és gázszámlára, gyógyszerre, cipőre, egy télikabátnak is legfeljebb a cipzárjára és az egyik ujjára lenne elég, ám azt sem vehetnek belőle. Nem, az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is. Nem tudunk ennél nemesebb és a rezsimre jellemző keresztényibb cselekedetet elképzelni: úgy adni, hogy ne kerüljön semmibe és még keressünk is rajta. Mert adni jó. A Nemzeti Eutanázia Rendszerében.
Edwin Hubble
2017. február 21. 12:58
Valaki(k) mégiscsak örült(ek) annak az 55 milliárdos osztaléknak, amit a MET kifizetett. De ez csak gyerekcsíny, bezzeg Simon Gábor 240 millió forintja ... na, az aztán skandallum!
A Hannibal Lektűr-attitűd
2017. január 05. 23:46
a fideszbirkákat nem zavarja a valóság
A Hannibal Lektűr-attitűd
2017. január 05. 23:46
azt nem tudom, hogy a 'ballib' szerint mi szép de szerintem az elvakult ostobaság igen csúnya, akár magyar, akár idegen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!