Háború, háború, háború...
Kíváncsi lennék arra a jelenetre, amikor a Fidesz fő kommunikátorai összegyűltek Orbán Viktor körül, és előadták a lehetséges variációkat.
Újra előszedte bohócát a Civil Összefogás Fórum, ám Gyurcsány mellé ezúttal Vona Gábort tették a képre a most induló kampányukban. A fotó mellett az „Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra” szlogen lesz majd olvasható.
Új szereplőt szerződtetett „a szocliberális cirkusz” Vona Gábor Jobbik-elnök személyében, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) plakátkampányt indított, hogy ezt bemutassa - mondta Csizmadia László, a CÖF alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Ötvenhatosok terén bemutatott plakáton Vona Gábort és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt öleli át a korábbi plakátkampányból ismert bohóc, a felirat pedig azt hirdeti: „Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra”.
Csizmadia László elmondta: az interneten már megjelentek az azonos tartalmú hirdetések, amit elküldtek több napilapnak is; egyedül a Magyar Nemzet közölte, hogy nem hozza le a hirdetést. (MTI)