Molnár Gyula szerint Magyarországon négymillió ember éhezik

2017. március 15. 14:42

Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség - jelentette ki Molnár Gyula szerdán Budapesten. Az MSZP elnöke szerint hazánkban négymillió ember éhezik. Molnár úgy gondolja, Magyarországon nincs szabad sajtó, a kormány pedig „gyűlöletet szór mindenkire.

2017. március 15. 14:42

Az MSZP elnöke szerint Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség, hiszen nincs szabadság, ahol négymillió ember éhezik, nincs egyenlőség, ahol a politikusok és családtagjaik gazdagodnak meg, és nincs testvériség, ahol nincsenek közös célok. Molnár Gyula a Szabad Sajtó Díj átadása előtt szerdán Budapesten párhuzamot vonva az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 12 pontjával, azt a kérdést tette fel: vajon ha a hősök letekintenek a mostani Magyarországra, akkor valóban ilyen országot akartak?

Az ellenzéki politikus a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadó rendezvényén a sajtószabadságról azt mondta: erős nemzet, erős demokrácia és erős ország akkor lehet, ha az emberek tudnak és képesek tájékozódni, és az üzenet, amelyet a sajtó közvetíteni akar, nem hamis. A 1848-as hősök nem úgy gondoltak a sajtószabadságra, hogy állami cenzúra van, állami pénzen felvásárolt, teljesen elbutított hazugsággyár váltja fel a szabad sajtót.  

Azt sem gondolták akkor, hogy két évszázaddal a forradalom után a kormány bezárathat egy napilapot – jelentette ki.

Molnár Gyula szerint nincs Magyarországon szabad sajtó

Molnár Gyula leszögezte: nincs Magyarországon szabad sajtó, és így a demokrácia is korlátozott. Hozzátette: „el fogjuk venni” ezeket az újságokat azoktól, akik közpénzen vásárolták őket. Molnár Gyula véleménye szerint nem tekinthető felelősnek az a kormány, amely „gyűlöletet szór” az országban mindenkire, a munkájáért tüntető tanárra, az orvosra, az országot komoly pénzzel támogató Európai Unióra, a rokkantnyugdíjasra és az Iszlám Állam elől menekülő filozófusra, polgárra, átlagemberre, és átkot szór az olimpiaellenes fiatalokra.

A jó kormányzás arról szólna 2017-ben, hogy minél több embernek segítünk kitörni a szegénységből, és hogy senkinek ne kelljen választania a nyaralás és a számlák befizetése között – emelte ki.

Törvény előtti egyenlőség sincs

Az ellenzéki politikus szerint nem valósul meg a törvény előtti egyenlőség sem, hiszen miniszterek, komoly funkciót betöltő politikusok nem felelnek a nyilvánvaló törvénysértésekért, de még eljárás sem indul ellenük. 

Az MSZP elnöke beszédében kitért arra a párt által meghirdetett politikai kampányra, amely szerint a gazdagoknak több adót kell fizetniük. Kiemelte, nem a tisztességes, kemény munkával meggazdagodott emberekkel van bajuk, hiszen az országban nagyszerű vállalkozások, okos, tehetséges emberek vannak, akik tudásuk révén gyarapodtak. „Nekünk a fideszes oligarchákkal, a pöffeszkedő kiskirályokkal van bajunk, és őket el fogjuk számoltatni” – hangsúlyozta Molnár Gyula.

Az MSZP úgy gondolja, hogy akinek havi egymillió forintnál több jövedelme, százmilliónál nagyobb vagyona, száz hektárnál nagyobb földje van, az fizessen több adót – tette hozzá.

Molnár: A Fidesz a gazdagok kormánya

A Fidesz a gazdagok kormánya, az MSZP a dolgozóké, az átlagembereké, azé a sokmillió emberé, aki egyik napról a másikra él – emelte ki Molnár Gyula. Az ellenzéki politikus azt mondta, ahhoz, hogy Magyarországon kormányváltás legyen, szükség van az „utcára, a civilekre, a szakszervezetekre, az ellenzéki pártok együttműködésére és az értelmiségre is”

Az MSZP a változás pártja kíván lenni, mert 2018-ban jövőt is választ Magyarország –utalt a jövő évi országgyűlési választásokra a pártelnök. A Szabad Sajtó Alapítvány idei kitüntetettjei Láposi Elza, a Népszava Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Szüts Miklós festőművész. (MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2017. március 15. 20:04
Ilyen még a szocializmusotokban sem volt, amit elvártok ( látszólag!) a kormánytól!
Korn
2017. március 15. 19:12
4 millió éhező. Gondolom az egyik a kurva anyàd lehet.
vigyor
2017. március 15. 19:08
...még ebben sem mer kilépni az árnyékából, Gyula drága, mondj tízmilliót, ha már mondasz valamit, nagyot mondjál:-))))
luisbathhelena
2017. március 15. 19:06
Olvasva Molnárt, Botkát (sőt Szigetvárit) ezekben elszabadult az ősbolsevik. Tuti nyerő recept, minden bizonytalan rohanni fog... "Majd elszámoltatom a politikai ellenfelemet" c. műsor 27 éve nem működik egyik oldalon sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!