LMP: A kormány egyetlen célja a saját oligarchák finanszírozása

2017. május 29. 14:01

Szél Bernadett összegezte az MVM, az atomerőmű és a Paks II. Zrt. bővítéshez kapcsolódó média- és reklámköltéseit, amelyekből százmilliók jutottak Andy Vajnához, Csetényi Csabához és Habony Árpádhoz.

2017. május 29. 14:01

Az LMP társelnöke a paksi bővítés leállítására szólította fel a kormányzatot, a beruházásnak ugyanis szerinte az az egyetlen célja, hogy az uniós pénzek elfogyta után is legyen miből „etetnie” saját oligarcháit. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján összegezte az MVM, az atomerőmű és a Paks II. Zrt. bővítéshez kapcsolódó média- és reklámköltéseit. Azt mondta: többek között Habony Árpád összesen több mint 1,3 milliárd forintot kapott, Csetényi Csabához 480 millió, míg Andy Vajnához 324 millió forint jutott el.

Megerősítette azon álláspontját, hogy monopol helyzetben lévő állami vállalatokat nem lenne szabad reklámozni. Kérdésre elmondta azt is: hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök magánalapítványa 2 milliárd forintot kap egy csepeli birkózócsarnokra.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2017. május 29. 21:21
Bár úgy lenne. De azért szeretnék már egy kimutatást látni, hogy kókán kívül még melyik balliberális alig marha kapott lehetőséget, hogy Orbán kíséretében pl. Kínába látogasson a delegációval, hogy jövedelmező üzleteket köthessen. Mert hogy igen! Ott volt. Aztán még jó, hogy nem azoknak az Alstomoknak és hasonló szélhámos brigantiknak adnak megbízást. Ha úgy van, akkor Orbánéknak igazuk van: megbízható (!!!!) magyar vállalkozóknak adjanak megbízást, akik itthon adnak munkát, itthon adóznak, itthon fektetnek be, sőt, határidőre elvégzik a minőségi munkát! Igen! Pontosan azt várom el a kormánytól, és pl. azoktól a nagyvállalkozóktól, akik megbízást kapnak, hogy adják vissza a nemzetnek, amit kaptak. Ezért örültem, amikor Mészáros befektetett a jobb médiába! Hajrá Fidesz-KDNP! Hajrá, Orbán! Hajrá magyarok! Nyazsgem liberálfaiszták.
csurcsányi
2017. május 29. 15:35
Annak idején a Csintalan úr-elvtárs azt mondta,hogy szart sem ér a politika hatalom nélkül!
catalina9
2017. május 29. 14:37
"LMP: A kormány egyetlen célja a saját oligarchák finanszírozása" "Magyarország finanszírozza az erbíli kórház féléves gyógyszerszükségletét"
Kanóc
2017. május 29. 14:19
Elképesztő ez a primitívség! Minden határon túlmegy már az a feneketlen rosszindulat, diadalmas dilettantizmus, az a mérhetetlen igénytelenség és tájékozatlanság, ami ebből a nőből árad... Vadai Ági nem volt ekkora gyökér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!