A Kossuth Rádió és a VS.hu volt főszerkesztője lett az MSZP kommunikációs vezetője

2017. június 02. 15:55

Kerényi György Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje megkeresésére vállalta el a párt kommunikációs vezetőjének feladatát.

2017. június 02. 15:55

Kerényi György az MSZP új kommunikációs vezetője.  Az eddig újságíróként dolgozó szakember több médium alapításában is részt vett: 1991-ben a Tilos Rádió, később a Roma Sajtóközpont (mindkettőben dolgozott is), 2000-től pedig a régió első roma rádiója, a Rádió C alapítója volt – utóbbit 4 évig vezette is. Az utóbbi három évben önkéntesként segítette két, fogvatartottak által működtetett börtönrádió elindítását.

A ’90-es években hét évig a Magyar Narancs újságírója volt. Kerényi György 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként dolgozott, irányította az adó rebrandingjét. A Kossuth Rádió hallgatottsága ebben az időben kezdett el egy évtized után újra növekedni, és vált a leghallgatottabb rádióvá. Kerényi György tíz évig tanított az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében.

2013-ban a Vs.hu portál alapító főszerkesztője lett. A laptól pár hónap után politikai okok miatt távozott. Az utóbbi két évben a szlovákiai közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál volt tanácsadó és műsorkészítő.

Kerényi György Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje megkeresésére vállalta el a párt kommunikációs vezetőjének feladatát – írja közleményében az MSZP.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. június 02. 21:14
Bolsi propagandista volt - az is maradt.
flesh ripper
2017. június 02. 19:16
Agytröszt agytröszt hátán, Kommunikáció- és médiaguruk, Bárdok és lantosok, Bérnyalók, nyalásszakérők, kútmérgezők, hivatásos rágalmazók, rémhír-terjesztő profik, hízelgők, lakájok, ajtónállók, közvéleménykutatók, meteorológusok, béljósok (augurok), seggkényeztetők, análkanalak, szarevők, paraziták.
nyugalom
2017. június 02. 17:23
Nem lesz komnnyu dolga, vajon meddig birja?
knico
2017. június 02. 16:44
Pedig a "fizessenek a gazdagok" szintű gondolatok kommunikálásához Révait vagy Aczélt kellett volna feltámasztani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!