Karácsony Gergely: Az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással

2017. augusztus 21. 06:52

A jövő évi választásokig már kevés az idő, de az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással és sokszor úgy látszik, hogy képtelenek együttműködni – erről beszélt a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap, a Függetlenség Napja néven meghirdetett ellenzéki tüntetésen.

2017. augusztus 21. 06:52

Az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással, és sokszor úgy látszik, hogy képtelenek együttműködni – hangoztatta a Párbeszéd társelnöke, és miniszterelnök-jelöltje vasárnap Budapesten, a Szabad Sajtó útján, a Függetlenség Napja néven meghirdetett ellenzéki tüntetésen. Juhász Péter, a tüntetést szervező Együtt elnöke az esemény bejelentésekor még úgy fogalmazott, „óriásit fognak tüntetni” augusztus 20-án – a Függetlenség Napján végül csupán pár száz szimpatizáns jelent meg.

A demonstráción, amelyen a szabad sajtó támogatását kérték és a kormány leváltását ígérték a felszólalók, Karácsony Gergely azt mondta, a 2018-as választás után újra kell alapítani azt a Szent István-i államot, amit az elmúlt száz évben többször leromboltak. Az államnak az a dolga, hogy védje a polgárokat a hatalommal, a munkásokat a tőkével, a jövőt pedig a jövő felélésével szemben. Ilyen államot kell építeni, és ennek az államnak Európában van a helye – szögezte le a zuglói polgármester. A politikus arra is kitért, hogy a jövő évi választásokig már kevés az idő, de az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással és sokszor úgy látszik, hogy képtelenek együttműködni.

Hajdu Nóra, a szervező Együtt alelnöke a Szabad sajtó úton összegyűlt néhány száz fős hallgatóság előtt – a sajtószabadság követelése mellett – a nemzeti együttműködés rendszerének felszámolását és egy igazságosabb, tisztességesebb ország létrehozását ígérte, ha kormányra kerülnek. A jövő évi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy az utolsó utáni pillanatig nyitva áll az ajtajuk minden új politikai erő előtt, amelynek szintén az a véleménye, hogy a 2010 előtti és utáni világot is meg kell haladni.

Vágó Gábor, a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület alapító tagja arról beszélt, a jelenlegi hatalom újjáépítette a pártállamot, mivel ez a rendszer nem a nép, hanem a saját érdekeit szolgálja. Az ellenzék felelőssége egy olyan állam létrehozása, amely valóban a népet szolgálja, az állampolgárok pedig ezt a helyi szabad sajtó kiépítésével, támogatásával segíthetik – mondta.

A KDNP-ből kilépett Lukácsi Katalin is megjelent, és beszédet tartott  a Szabad Sajtó útján: a korábban kereszténydemokrata politikus a média jelenlegi helyzetéről beszélt: szerinte a politikus, aki a neki nem tetsző kérdésre nem válaszol, magát a népet alázza meg. Lukácsi hozzátette, szerinte épp ez folyik most Magyarországon, ezért a független sajtót – előfizetéssel vagy adománnyal – támogatni kell.

(MTI)

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fokhagymakocka
2017. augusztus 21. 23:55
Ezzel a Lukácsi Katalinnal kicsit kezd már tele lenni a hócipőm. Meddig roadshowzik még azzal a titulussal, hogy "a KDNP-ből kilépett"? Ha már egyszer otthagyta azt a platformot, és kormányellenesre váltott miért nem használja inkább a sokkal helyesebb "politikai percemberke" megnevezést. Kiáll ott mindig ezekben a sújtásos kabátkákban, hogy ő mindenek ellenére mekkora népnemzeti tényleg csak egy ilyen temperával kifestett papír huszárcsákó hiányzik a fellépő ruhához, amit anno oviban készítettünk március 15-én.
ThunderDan
2017. augusztus 21. 12:46
Kormányképes erő... :))))))) Fél évvel a választás előtt az a fő üzenet, hogy "gyerekek, ne veszekedjünk már annyit".
BircaHang
2017. augusztus 21. 10:39
Nem sikerült elérni a szokásos 800 fős létszámot se. Úgy tűnik, sok bértüntiző nyaral éppen.
khomeini
2017. augusztus 21. 10:33
Tényleg igazi húzónevek voltak a vezérszónokok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!