Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik ellen tett ÁSZ-beadvány alapján

2017. október 06. 12:19

Az Állami Számvevőszék Jobbik ellen tett beadványa alapján nyomozást rendelt el az ügyészség „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt”.

2017. október 06. 12:19

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel pénteken. Bagoly Bettina tájékoztatása szerint az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt” pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. A kerületi ügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a nyomozás lefolytatásával, amelynek határideje december 6., de indokolt esetben a határidő meghosszabbítható.

Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel. Volner János, a párt frakcióvezetője az ÁSZ fővárosi székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: csak „büdös”, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.

A frakcióvezető azt mondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. Az azonban nem normális – tette hozzá –, hogy a hatóság akkor akar ellenőrizni, amikor a gazdasági igazgató szabadságon van, miközben a törvény ötnapos határidőt biztosít a kért iratok rendelkezésre bocsátására. Volner János és Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója megpróbálta átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában, de Volner János közlése szerint a számvevőszék megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.

Az ÁSZ ugyanakkor az MTI kérdésére fenntartotta, hogy a Jobbik – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. A számvevőszék a párt sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: a Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón – a törvények megkerülésével próbált iratokat átadni" az ÁSZ-nak, a dokumentumokat a vonatkozó törvényi előírások értelmében nem vehették át.

A Btk. szerint aki az ÁSZ ellenőrzése során a megszegi vonatkozó törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét, és ezzel akadályozza az ellenőrzést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, ha meghiúsítja az ellenőrzést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(MTI)

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2017. október 07. 10:32
Előírás az, hogy a fidesz szimpatizánsok kritika nélkül, szolgalelkűen támogassák kedvenc pártjuk minden jogellenes, de legalábbis jogilag necces lépését? Eddig bebizonyosodott, hogy jogilag zokni fidesz káderek miatt a magyar költségvetésből tetemes összegek vándorolnak a sértettek zsebébe. Ron Werber jelszava volt: hazudjunk, aztán a végén fizetünk... Ezt a jelek szerint átvette a Fidesz.
Mindjárt
2017. október 07. 05:16
A felcsúti cigány kutyái maffia-bolsevik módszereket használnak a Jobbik ellen.Lehetetlenné teszik az okiratok beadását miközben ugatnak, hogy nem adják be. A felcsúti cigány kutyái meg parancsra ugatnak
liberálzöld.
2017. október 06. 17:44
pont mint gerekkorában, csak most az ügyészségnek mondja: - Csibész, fogd!
Sir Galád
2017. október 06. 16:47
Ismét egy legalja pont. És ti ezeknek szoptok fel mindennap. Bravó...A szégyenérzet is eljön majd, ne féljetek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!