Médianéző: Erősödtek a kritikus hangok Magyarországgal kapcsolatban a külföldi sajtóban

2018. február 16. 12:13

Médianéző: kevesebb cikk jelent meg Magyarországról tavaly, de arányaiban több a kritikus írás

2018. február 16. 12:13

Ötödével kevesebb tudósítás jelent meg a nemzetközi sajtóban tavaly Magyarországról, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 29-ről 37 százalékra nőtt a bíráló beszámolók aránya; 61 százalék ugyanakkor tényszerű volt – állapítja meg 18 ország 115 nyomtatott és online médiumának tevékenységét áttekintő elemzésében a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző Kft.

Az eredményeket bemutató pénteki budapesti eseményen Kovács Zoltán kormányszóvivő arról beszélt: láthatóan összehangolt, bizonyos esetekben „a szavak szintjén is koordinált” támadás zajlik az ország ellen, de mostanra a korábbinál sokkal hatékonyabban sikerül külföldön is láthatóvá tenni a magyar véleményt.

Az elmúlt másfél-két évben megjelent veszélyes tendenciaként említette „a politikai aktivisták feltűnését az újságírók soraiban”, hangsúlyozva, hogy „a magyar kormány mindig is rendelkezésére állt azoknak, akik valóban írni akarnak rólunk”.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2018. február 16. 14:31
A világ a dagadt cigány és kétmillió talpasa ellen.
Párhuzamos különvélemény
2018. február 16. 14:10
Világos: egyre kevesebb cikk, de azokban arányában több a bíráló. Egyre többen szállnak le erről a döglött lóról (Mgyo. fikázása), már csak a fizetettek írogatnak (ezek amíg fussa, írják rendületlen...).
péterx
2018. február 16. 13:38
Ez érthető , hiszen a választási kampányok ma már nemzetközi kísérőzenével történnek .
zakar zoltán béla
2018. február 16. 13:18
Oszt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!