Az MSZP benyújtotta a közpénzek védelméről szóló népszavazási kezdeményezéseit

2018. július 27. 14:17

Benyújtotta a közpénzek védelme érdekében kezdeményezett népszavazási kezdeményezéseit a Nemzeti Választási Irodának az MSZP, amit a párt „a fideszes oligarchákkal, a fideszes közpénzszivattyúkkal” indokolt.

2018. július 27. 14:17

Az MSZP benyújtotta a közpénzek védelme érdekében kezdeményezett népszavazási kezdeményezéseit a választási irodának – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken Budapesten.

Tóth Bertalan a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) közös budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kérdéseik kapcsolódnak az 1848-as követelésekhez, a törvény előtti egyenlőséghez, valamint a sajtó szabadságához, a cenzúra eltörléséhez.

Kifejtette: az egyik népszavazási kezdeményezésük, Magyarország európai ügyészséghez történő csatlakozásának sürgetése a törvény előtti egyenlőséggel függ össze. Ma ugyanis az ügyészség nem vizsgálja Magyarországon „a fideszes oligarchákkal, a fideszes közpénzszivattyúkkal” kapcsolatos ügyeket – magyarázta.

Az MSZP elnöke a sajtószabadsággal összefüggésben azt mondta, népszavazási kezdeményezéseikkel azt szeretnék elérni, hogy a közpénzből leadott megrendelések ne a fideszes barátoknál landoljanak, hanem nézettség, olvasottság alapján osszák el ezt a forrást.

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes azt mondta, minden adófizető magyar állampolgárnak érdeke, hogy tudja: az ő zsebéből veszik ki azokat az uniós támogatásokat, amelyeket nem a valódi céljukra, hanem fideszes oligarchákhoz, rokonokhoz, barátokhoz jutnak.

Szerinte az Elios-ügy a példa arra, hogy a törvény előtti egyenlőség nem valósul meg Magyarországon. Több mint fél év után sem volt semmilyen nyomozati cselekmény az ügyben, holott az Európai Csalás Elleni Hivatal pontosan leírta, hogyan csalták el a közpénzt kormányzati kapcsolatokkal rendelkező emberek.

Hozzátette: az európai ügyészséghez történő csatlakozás garantálná a magyar adófizetőknek is, hogy felelősségre vonják azokat, akik a közös pénzt lenyúlják.

Harangozó Tamás kitért arra, tudják, hogy a Kúria többször elutasította az ebben a témában feltett kérdéseket, de azóta változott a jogi környezet és bíznak abban, hogy a bíróság most a magyar emberek oldalára áll. 

Őrsi Gergely, az MSZP fővárosi alelnöke szerint a Fidesznek az a kifejezés, hogy a sajtó szabad azt jelenti, „hogy szabad Mészáros Lőrincnek és szabad Habony Árpádnak minden sajtóterméket megvásárolni, majd ezt közpénzből, állami cégek hirdetéséből veszteségesen működtetni”.

Elmondta, azt szeretnék elérni, hogy állami cégek és a kormányzat ne hirdethessen országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választási kampány idején. Ezt azzal magyarázta, hogy a mostani országgyűlési kampányban a kormányzat gyakorlatilag a Fidesz kampányával megegyező hirdetési kampányt indított milliárdokból.

Az ellenzéki politikus közölte, azt is szeretnék elérni, hogy a kormányzati hirdetésekre fordított közpénzt igazságosan, nézettség, olvasottság és hallgatottság arányában osszák el.

Kérdésre válaszolva Harangozó Tamás azt mondta, az NVB várhatóan elutasítja az európai ügyészséggel kapcsolatos kezdeményezésüket, mert eddig mindig elutasította azt, ezért a Kúriától várják a végső szót. Az ellenzéki képviselő azzal számol, hogy a fellebbezési határidők miatt az aláírásgyűjtés egy időben lehet a jövő évi európai parlamenti választási kampánnyal.

A másik témába – amellyel kapcsolatban kilenc népszavazási kérdést nyújtottak be – jogilag senkinek nem lehet belekötnivalója – jelentette ki.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. július 27. 16:58
A szocik védenék a közpénzt :) 8 éve korlàtozottan férnek hozzá.
formaegy
2018. július 27. 16:54
mszp benyújtotta a népszavazást ... témában mszp benyújtotta a népszavazást ... témában mszp benyújtotta a népszavazást ... témában mszp benyújtotta a népszavazást ... témában . . . Ezek sajnálják a szegényeket? Hány 10 milliót tapsolnátok el barmok?! Arról nem beszélve, hogy a kutya is inkább szarna egyet, mint szavazni menjen. Nulla hiteletek van! Értitek? Nulla!
libantkomcsi
2018. július 27. 16:46
Tegyük fel, hogy az unijos pénzek irányítva vannak. Alapvető különbség a vörösök meg a fideszék között, hogy komcsiknál az unijós pénz külföldi zsebekbe vándorol, csak a kenőpénz marad itthon. Fideszéknél minden itthon marad.
zakar zoltán béla
2018. július 27. 16:12
Berci a kútkáva a termálban...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!