Bezáratta a VIII. kerület az Aurórát és a Corvin Clubot is

2018. július 16. 18:11

Bezáratta az Aurórát és a Corvin Clubot a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának Jegyzője. Ideiglenesen.

2018. július 16. 18:11

Több józsefvárosi szórakozóhely, ezek között az Auróra Kioszk és az Auróra Kert, valamint a Corvin-tetőn üzemeltetett Corvin Club bezárását rendelték el – írja a hvg.hu. 

A Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának Jegyzője 2017. június 28-án rendelte el „a lakosság által rendszeresen és folyamatosan panaszolt” Auróra 9-11. szám alatt üzemelő Auróra Kioszk és Auróra Kert bezáratását – áll a közleményben. A Kioszk esetében „a nyomozó hatóság kezdeményezésére közbiztonsági érdekből”, a Kert esetében pedig „kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiányában” indokolták a lezárást.

A bírósági végzés alapján a zárlat addig tart, amíg a kft. nem igazolja az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét. Ha az igazolás nem történik meg, a helyeknek végleg be kell zárniuk, ha pedig új szerződést mutat be a Kft., az egyben új kereskedelmi bejelentést is szükségessé tesz, mely esetén a hatályos helyi rendeletnek megfelelően a jövőben kizárólag 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva. Az Auróra melletti kertben létesített, kereskedelmi tevékenységet kiszolgáló építményeket az üzemeltetőnek el kell bontania, mondván engedély nélkül építette.

Az Aurórát nem először záratja be a kerület, egy évvel ezelőtt jogorvoslattal élt a Marom Kft., amelynek korábbi helyét, a Sirályt szintén hasonló okok miatt zárták be.

A Corvin Club bezárását egy néhány héttel ezelőtti razzia nyomán rendelte el a hatóság. A Corvin-tető Kft. által üzemeltetett helyen 2018. június 21-én a hajnali órákban végzett rendőrségi ellenőrzés következtében több személy esetében a rendőrség kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt bűntető eljárást folytat. A rendőrség hivatkozással a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól szóló törvény alapján kezdeményezte a fenti üzlet ideiglenes bezárását.

A jegyző a törvényben foglaltaknak megfelelően közbiztonsági érdekből az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évi időtartamra az üzletet ideiglenesen bezáratta.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2018. július 17. 18:38
Ez is egy Soros-féle Open Society trójai faló. A bécsi "der Standard" hivatásos rettegői is felkapták már a hírt.
Zokni
2018. július 17. 13:16
Mészáros már így dolgozik? Ez a korszerű védelmi pénzes vállalkozás... A rendőrség, gondolom, ingyen belépőt kap a Felcsút vmelyik meccsére.
zakar zoltán béla
2018. július 16. 22:26
!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zsolt75
2018. július 16. 22:12
Fúj!Elnyomás! Minek az engedélyek? Egy zöldséges ki sem nyithat, amíg nem csinál minden eszköznek külön mosogatót (Zöldségmosó, késmosó, felmosó- mosó...), nem állít be online pénztárgépet, ezek meg évekig üzemeltetnek kocsmát minden papír nélkül, aztán még diktatúráznak, ha bezárják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!