Negatív vágás

2018. november 26. 07:38

Vajna és csapata pontosan azt teszik, amit tenniük kell.

2018. november 26. 07:38
Mátyás Győző

„Úgy tűnik, Vajna és csapata pontosan azt teszik, amit tenniük kell: biztosítják a rátermett alkotóknak a lehetőséget, hogy dolgozhassanak. Természetesen mindig van, akit el kell utasítaniuk. S ha árvalányhajjal átkötött pályamű jut ilyen sorsra, már zeng is, hogy azért, mert felütötte fejét a magyarellenesség. Várjuk, hogy a Filmalap kuratóriumának tagjairól kiderüljön: még bevándorláspártiak is.

Mindez persze szakmailag értelmezhetetlen, badar beszéd. Nem is volna világos, mi is most e perpatvar kiváltó oka, ha nem éppen a miniszterelnök úr előlegezte volna meg korábban a megfejtést. Ő azt mondta: nincs itt semmiféle kultúrharc, csupán »az egyes pozíciók körüli lökdösődés«. Hát hogyne. Márpedig itt éppen olyan pozíciókról van szó, amelyek a filmgyártásban szinte teljhatalmat jelentenek, és értelemszerűen a források feletti rendelkezést biztosítják. Akik most rohamra indulnak, úgy hiszik, hogy e pozíciók bevételének leghatékonyabb módja, ha a legalantasabb frazeológiát elővéve kezdenek el hadakozni.

És a dolgok állása (ó, Wenders!) szerint még az sem kizárt, hogy övék a nyerő taktika.”

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2018. november 26. 18:05
„Úgy tűnik, Vajna és csapata pontosan azt teszik, amit tenniük kell: biztosítják a rátermett alkotóknak a lehetőséget, hogy dolgozhassanak" a rátermettek...: "Mi zsidók furcsa teremtmények vagyunk. Imádunk kérkedni a zsidó színészekkel. Néha állítjuk, hogy egy goj szinész valójában zsidó, mert annyira jó, hogy csak zsidó lehet. Kérkedünk a zsidó szerzőkkel, zsidó politikusokkal, zsidó igazgatókkal. Ha előttünk valaki egy filmet, könyvet, vagy műalkotást dicsér, kivétel nélkül rávágjuk: „Tudod, hogy az alkotója zsidó?” Szóval, mi így működünk. De abban a pillanatban, amikor egy antiszemita, vagy Izraelt gyűlölő pasi azt meri mondani, hogy: „A zsidók irányítják a médiát” vagy „Washington zsidó irányítás alatt áll”, mi menten támadásba lendülünk. Elsődleges célunk, hogy az ilyeneket letiporjuk. Mindent megteszünk, hogy elhallgattassuk. Cikkeket írunk. Létrehoztunk szervezeteket kizárólag azzal a céllal, hogy szétkürtöljék a világban, hogy a zsidók semmit se irányítanak. Fenéket nem irányítjuk a médiát, egyetlen szavunk sincs Washingtonban, legalább is nem több mint bárki másnak. Nem, nem, dehogy, esküszünk, mi olyanok vagyunk, mint bárki más. – - – Megkérdezem, látja rajtam kívül más is (hacsak nem bigott) ennek az egésznek a komikumát? Zsidó testvéreim, legyünk őszinték, bizony, mi irányítjuk a médiát. Annyi zsidó pasi van a filmgyárak vezetőségében, hogy az már szinte közönséges. Az összes játékfilm, tv sorozat teli van zsidó színészekkel, forgatókönyv írókkal, rendezőkkel. Tudtok arról, hogy a nyolc legnagyobb filmstúdió zsidó kézben van?"
tango47
2018. november 26. 14:31
Mondtam én, hogy baj van Vajna körül. Íme! Már dicsérik. Ezek.
puszika
2018. november 26. 11:26
Győző elvtárs! Film díjak sora igazolja Vajda sikeres tevékenységét! Meg fogja oldani ezt is! Neked is jobb lenne ha nem kínlódnál!!
balbako_
2018. november 26. 10:45
Mint ördög a tömjénfüsttől ballibsiék úgy irtóznak attól, hogy egy sikeres nemzettudatot ápoló történelmi film készüljön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!