Tarlós: Budapesten nincs igazi bázisa az antiszemitizmusnak

2018. december 03. 08:05

Tarlós István kiemelte: a fővárosban minden közösség szabadon gyakorolhatja vallását és háborítatlanul élheti át ünnepeit.

2018. december 03. 08:05

Budapesten nincs igazi bázisa semmiféle valós antiszemitizmusnak – mondta Budapest főpolgármestere hanuka első napján, vasárnap este a budapesti Nyugati téren.

Tarlós István az első hanukagyertya meggyújtása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: ma már magától értetődő, hogy a magyar nemzet fővárosában minden közösség szabadon gyakorolhatja vallását és háborítatlanul élheti át ünnepeit. Hozzátette: különleges az az érték, amelyet a magukat büszkén magyarnak valló zsidó polgárok Budapestnek adtak az élet minden területén. „Nem felejthetjük el ezeket, és hálásak vagyunk értük" – mondta. 

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt: „lassan 30 éve, hogy Magyarországon a zsidó közösség nemcsak fizikailag van biztonságban, hanem spirituálisan is megélheti az identitását". Ez a harminc év pedig „felelősséggel is felruház" – mondta. Megjegyezte ugyanakkor, még mindig vannak olyan zsidó gyerekek Budapesten, akik nem tudják, mi az a hanuka. Hangsúlyozta: a hanuka ünnep neve nevelést, oktatást jelent. A zsidó bölcsek tudták, hogy bármilyen identitás, a hagyomány megtartásának egyetlen záloga az oktatás, a nevelés, a tudás továbbadása a következő nemzedéknek.

A vezető rabbi szólt a CNN televízió hét európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban végzett, az antiszemitizmus erősödését feltáró közvélemény-kutatásáról is. A saját kutatásaikkal egybevágónak és szomorúnak nevezte az eredményt, amely szerint az emberek 30-40 százalékának vannak antiszemita gondolatai. Megjegyezte: a felmérés alapján Magyarország egy dologgal „tűnik ki" a többi ország közül: a zsidó közösségről szóló ismeretek hiányával.  Kiemelte: a tudatlanságot megtestesítő sötétség ellen csakis fénnyel lehet küzdeni. Ezért állították fel először 1998-ban a Nyugati téren a hanukai gyertyákat, és hívták meg zsidó és nem zsidó barátaikat, hogy közösen ünnepeljenek, és másokkal is megismertessék ünnepiket, hagyományaikat.

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte résztvevőket. Azt írta: a Nyugati téren hagyománnyá vált 8 napos ünnepségen „minden évben megerősítjük, hogy olyan országban akarunk élni, ahol minden állampolgár számára természetes, hogy szabadon gyakorolhatja vallását, és fejezheti ki ragaszkodását ősei kultúrájához". 

A hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom időszámítás előtt 165-ben történt visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek.  Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. A hagyomány szerint a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. Isteni csoda folytán azonban az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. 

A zsidóság erre a csodára emlékezik a nyolcnapos ünnepen. A hanuka első estéjén egy, majd a következő estéken  újabb egy lángot gyújtanak meg a csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó „szolgagyertyának".

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. december 03. 20:38
".. minden bizonnyal a Yahweh volt, a pejecos istenseg. .." Az ISTENNEK NINCS SZŐRE, SEM BERETVÁJA. KALAPJA SINCS. Nem is mosakszik mert nem köll NÉKI. Ő ANÉLKÜL IS TISZTA. ÉS KALAP ÉS KÖTÖTT SISAPKA HIJÁN SE' FÁZIK MEG. SZELES ÉS INFLUENZAGYANÚS IDŐKBEN IS ÖLÉG JÓL "ELVAN"....BIZISTEN!
a hun
2018. december 03. 15:38
Érdemes szemügyre venni Tarlós István arckifejezését...mit ne mondjak:-a legjobb indulattal sem vélek fölfedezni tekintetében egy minimális filoszemitizmust sem. S ez megnyugtató.
Palepoli
2018. december 03. 12:55
Aki nem szereti a parazitákat, az antiszemita.
Zsolt75
2018. december 03. 12:52
Múltkor egy vidám, 15-20 fős pajeszos-kaftános rabbi csoport sétált a Kazinczy utcában bőröndökkel. Egyedül a gyroszos nézte őket elég sötét tekintettel, de senki nem tett rájuk megjegyzést. Szerencse, hogy vágópista nem volt ott...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!