Alt rigt – a szélsőjobb új gyurcsányi neve

2019. március 22. 17:45

Ez a fránya Facebook kifogott pénteken a DK két arcán.

2019. március 22. 17:45

Büszkén jelentette be Gyurcsány Ferenc a Facebookon, hogy egy budapesti konferencián a globális világállam kialakulásáról fog beszélni. Itt olyan okosakat mondott, hogy újra kell tervezni a szabad világot, le kell bontani azokat az akadályokat, amelyek eredményeként az emberek nagy része perspektíva nélkül él, egy kis része pedig kisajátítja a közösen megtermelt jövedelem jelentős részét. Állította, ezt a feladatot Magyarország egymagában nem képes végrehajtani, ezért a mostaninál lényegesen szorosabb szociális, gazdasági együttműködést kell kötnie a többiekkel, és a kulturális és gazdasági globalizáció mellett fel kell építeni a globális politikai együttműködés új intézményeit és szabályozó hatóságait is.

Szerinte ennek a folyamatnak lesz az egyik állomása az Európai Egyesült Államok létrejötte. Hozzátette, hogy előbb a mi régiónkban jön létre egy, a jelenleginél sokkal szorosabban együttműködő államalakulat, majd „lesz itt globális kormányzás is és a világ újra egyesül, ahogy valaki ezt énekelte”.

Mindezt az „Alt-right: a mai szélsőjobb veszedelme” című pénteki, budapesti konferencián nyitóbeszédében mondta, de sajnos a Facebook-követői ezt már nem tudhatták meg, ugyanis a volt miniszterelnök – mintegy anti-Bangónéként, aki „h”-val többet írt egy korábbi posztjában – csak azt írta: „Alt rigt”. Aki nem hisz, az alább megnézheti.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. március 24. 21:11
Ez a sok helyesírási hiba meg az, hogy Karácsony nem tudja, hogy hol van Csepel (!), azért vicces és nagyon égő, mert ők mindig azzal jöttek, hogy náluk van a TUDÁS (szigorúan nagy betűvel), a magyarok meg mucsai parasztok. és kiderül, hogy az ő tudásuk egy kibaszott nagy nulla. Csak mantrázzák, hogy mi vagyunk az elit, a szellemi nonpluszultra meg ilyenek, közben meg tudatlan, sötét tökfilkók. Nekem is voltak ilyen osztálytársaim, kettessel átmentek érettségin. Jó fejek voltak, de ők legalább nem akartak országot vezetni. De nem is bíztam volna rájuk.
makapaka2
2019. március 24. 17:07
Micsoda ripacs!
flesh ripper
2019. március 24. 08:39
szerencsére a MCC nemzetközi migrációs konferencia árnyékában ezt senki sem vette észre..., Még DéKá Dobrévá sem,
Newman
2019. március 24. 00:01
fletó!, még nézni is fárasztó a hülye multiverzumodat, nem hogy benne élni!!! Te már egy életre MEGBUKTÁL!!! Az asszonyt sem kell erőltetned, mivel az "apró" egy igen karakteres név!!! A MAGYAROK GYILKOSAIT, SOHA NEM FOGJUK ELFELEJTENI!!! SOHA SEM!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!