Magyar vöröskatonák maradványai kerültek elő

2019. augusztus 15. 16:52

A magyar Vörös Hadsereg alakulatai 1919. július 20-án Szolnok térségben támadást indítottak a román csapatok ellen.

2019. augusztus 15. 16:52

Magyar vöröskatonák maradványai kerültek elő Kengyel határában – írta a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Facebook-oldalán csütörtökön.

A HM HIM Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkatársai (a német VDK képviselőjével közösen) július 30-án és augusztus 1-jén feltárást végeztek Kengyel településtől északra, ugyanis egy halastó kialakítása közben a környéken 1919-ben elesett vöröskatonák maradványai kerültek elő – írták.

A tömegsírból nyolc ember maradványai kerültek elő, a sírban található felszerelési tárgyak és a rendelkezésre álló levéltári források alapján mindannyian a magyar Vörös Hadsereg állományába tartoztak. A további kutatások során két polgári személy, egy férfi és egy gyerek maradványai is előkerültek.

A magyar Vörös Hadsereg alakulatai 1919. július 20-án Szolnok térségben támadást indítottak a román csapatok ellen, azonban a kezdeti sikerek ellenére július 26-án visszavonultak. A magyar vöröskatonák 1919. augusztus 1. és 3. között jelentős veszteségekkel járó védelmi harcok során igyekeztek feltartóztatni a támadó román erőket. A Vörös Hadsereg alakulatai végül visszavonulásra kényszerültek – írták.

(MTI)

(A kép forrása: mek.oszk.hu, Pogány József, a katonatanács elnöke búcsúztatja az Ipoly menti védővonalhoz induló katonákat. Józsefvárosi pályaudvar, 1919. február 5.)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2019. szeptember 21. 13:40
Hazájukat védő hősök voltak, nyugodjanak békében. Nyugi, a Lenin-fiúk nem elesni szoktak, őket fel szokták akasztani...
moricka13
2019. augusztus 20. 06:48
Boldog István Képviselő! A valóban Öcsödről elszármazott és Bolyán Sándor tiszteletre méltó jóvoltából, az öcsödi a polgármester-választási kampányként funkcionáló Falunap bizonyos látványelemeit, ott részt nem vevők megismerhetjük, köszönet neki érte! Ami pedig azt illeti, Ön, mint a Tiszazug FIDESZ-es parlamenti képviselője óriási tévedésben van, mert nem véletlen az, hogy több cikluson át most kapott először helyet Öcsödön a Falunap színpadán, de nem véletlenül ácsorgott az ABC előtti sarkon tartott fogadóóráin is egyedül. Jó tudnia azt is, hogy amennyiben fogalma vagy csak sejtelme lenne az igaz valóságról, most sem állt volna oda, azok után, amit felkérője művelt Önnel és pártjával a hátuk mögött, de most is csak a felismert szükséglete okán, vagyis érdekből kerített sort erre. A másik bökkenő az Ön súlyos ténybeli tévedése, mert Urbán úr nem innen származott oda, hanem a mezőgazdaság szocialista átszervezésekor Kétpóról jött ide, juhásznak az öcsödi Szabadság Tsz-be, és innen költözött vissza, munkája-dolga végeztével korábbi lakó, és talán szülőhelyére is. A 45-től a rendszerváltásig eltelt időszak gödénylaposi igazi valóságáról - benne az iskola sorsáról, sokan - köztük Bolyán Sándor is - és sokat tudnának mesélni, mert lenne miről. Mertem remélni, hogy a Kétpóra valóban Öcsödről elszármazottként Enyedi Ferenc történelem tanárt említi és dicséri megérdemelten, azonban érthetetlenül sajnálatos, hogy ez elmaradt.
Peter8811
2019. augusztus 16. 17:52
Ági néni várhatott volna amíg megtalálják őket ráért volna utána is pancsikázni, legalább egy füst alatt elmentek volna. Márcsak úgy környezet kímélés szempontjából. Gréta olvasná biztos kapnék egy piros pontot.
turáni sólyom
2019. augusztus 15. 18:41
Remélem, hogy magyar katonahősök voltak, akik az oláh tolvajok elleni harcban estek el. Emlékük élni fog! De, az is lehet, hogy Lukács György politikai komisszár által megtizedeltetett zászlóalj katonái. Akkor is megérdemlik a megemlékezést! Az a szégyenteljes cselekmény csak Lukács Györgyöt terheli. A mai libsik szellemi ikonját....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!