Útravaló program: 28 ezer hátrányos helyzetű diák kapott támogatást

2019. szeptember 19. 13:04

A romákkal kapcsolatos sztereotip kép megváltoztatásáért elsősorban maguk a romák tudnak tenni – hangsúlyozta az államtitkár.

2019. szeptember 19. 13:04

Felkai László a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára hangsúlyozta: a romákkal kapcsolatos sztereotip kép megváltoztatásáért elsősorban maguk a romák tudnak tenni, elsősorban a tanulás révén megszerzett tudással.

Ezt a kormányzat az esélyegyenlőség megteremtésével, erősítésének elősegítésével tudja támogatni, éppen erről szól a Útravaló program – tette hozzá a politikus. Elmondta: a program célja egyezik a belügyi tárca törekvéseivel, hiszen a tanulók és mentorok olyan dicséretre méltó teljesítményt mutattak fel, amelynek az egész társadalom a hasznát látja.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára arról szólt, hogy a kormány célkitűzéseivel összhangban 4,5 milliárd forintot használhattak fel a program megvalósítására. A hátrányos helyzetű tanulók mindennek nyomán hatékony segítséget kaptak szakképesítés, az érettségi, illetve a diploma megszerzéséhez – fűzte hozzá.

Mindez annál is inkább fontos, mert a szegénység megszüntetésének a tanulás az egyik leghatékonyabb eszköze – mondta a politikus. Langerné Victor Katalin a Belügyminisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára a mentorok szerepét emelte ki. Úgy vélekedett, hogy az iskolában szerzett tapasztalatok fontos elemei a jövőkép megformálásának, és ehhez szükség van példaképekre.

Ők a mentorok, akik egy kicsit pótszülők és személyük egyik legnagyobb értéke a programnak – hangsúlyozta. Arról is szólt, hogy az uniós támogatás kifutását követőn hazai forrásból folytatódik a program. Latorcai Csaba, az Emmi közigazgatási államtitkára arra figyelmeztetett, hogy akaraterővel, ha az szorgalommal párosul, majdnem minden elérhető.

Ugyanakkor a széleskörű összefogás, amelynek nyomán a program megvalósult hozzájárul ahhoz, hogy az abban sikeresen teljesítő diákok a nemzet erejét is „megnagyobbíthassák” képzettségük által – fogalmazott az államtitkár. A rendezvény végén oklevelet vehettek át a program során kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és mentorok. A program keretében az általános iskola 7. osztályától, a középiskola befejezéséig részesültek a tanulók ösztöndíj- és mentorálási támogatásban.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2019. szeptember 19. 19:00
Markos-Nádas poénkodtak is ilyesmikkel még a létező szocializmusban Boncz: "Hátrányosné, édesanyám! A mindenségit, már megint kaptunk egy lakást! Nem baj, majd felszedjük a parkettát, és helyette három lakást veszüüüüünk"
Secnir
2019. szeptember 19. 13:47
"Az elmúlt három tanévben 28 ezer hátrányos helyzetű, többségében roma diák kapott ösztöndíjat és mentorálást az Útravaló program keretében" tények: a mentorálási proramra és az ösztöndíjra félévenként kellett jelentkezni, tehát jó eséllyel ez 28.000/6=4660 diák. azonban a döntési listákat elnézve, mondjuk az utolsót, a 2018/2019-es II félévet (link: http://www.emet.gov.hu//_userfiles/felhivasok/utravalo_efop_18/dontesi_lista_2018_2019_tanev_vekop.pdf és http://www.emet.gov.hu//_userfiles/felhivasok/utravalo_efop_18/dontesi_lista_2018_2019_tanev_efop.pdf), ott 660 diák szerepel (egy nyertes pályázat egy UKIR-azonosító). azaz nem 4660, hanem csak 600. természetesen a régieket az átláthatóság jegyében nem találni az emmi oldalain. és még valami: ezek nincsenek kategorizálva, hogy roma vagy fehér vagy kínai gyerek kapta. érdekesség: ezeket a támogatásokat csak középiskolában, nappali tagozatos tanulók számára lehetett felhasználni, és a ksh adatai szerint a 2018/2019-es évben 68000 tanuló volt. szóval kicsit soknak érzem azt a 28.000 roma tanulót középiskolában...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!