Görögkatolikus szerzetes kapta idén a Hit Pajzsát

2020. február 22. 15:26

A díjazott elmondása szerint nem tett többet annál a kommunizmus alatt, mint egy olyan keresztény, aki hűséges maradt hitéhez.

2020. február 22. 15:26

Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetes kapta idén a Parma fidei-Hit pajzsa díjat. Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye adta át szombaton Budapesten. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: „különösen meg kell becsülnünk azokat”, akik „nemcsak szemtanúi és elszenvedői voltak a kommunizmus Isten- és embertelen rendszerének, hanem hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz, szellemi védőpajzsként óvva környezetüket”.

Elmondta: a kommunizmus idején Imre Margit Ágotát is megpróbálták beszervezni, ő azonban nemet mondott, és nem árulta el azokat a nővéreket, akik felnevelték. Imre Margit Ágota az elismerést megköszönve úgy fogalmazott: „nem tettem többet a kommunizmus üldözései közepette, mint bármely más szerzetes” vagy „keresztény, aki a kommunizmus alatt is hűséges maradt Istenhez, az egyházához és hitéhez”.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. február 22. 15:56
Szép, szép, de valljuk be, fölösleges egy kitüntetésért becsületben és hűségben megöregedni, van könnyebb út is. Aki felnyom magának egy botmixert a Bazilika előtt, vagy leszop egy migránsjelöltet a kerítésen át, esetleg egy bizonyított terroristát tárgyalásról kijövet, egyből pajzsra emeli a haladó értelmiség: jön a Puliccer-emlékdíj, a Soros-ösztöndíj, felvételi a CEU-ra, meg persze a városháza apparátusába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!