A orbáni megszorítások éve

2020. július 09. 08:28

Az Orbán-kormány megkopasztotta az embereket a válság alatt.

2020. július 09. 08:28
Szekeres Imre

„Miközben ájultra dicsérte magát az Orbán-kormány, a valóságban  riasztóak az első félév gazdaságról, társadalomról szóló adatai. A baj nagy, és bár igaz, hogy jórészt a kormánytól független okokra vezethető vissza, de ahogyan a kormány és a Fidesz politizál, az növeli és nem csökkenti a bajt. Mint a régi viccben, amikor az autópályán egy gépkocsivezető hallgatja a közlekedési híreket: »Vigyázat! Egy autó szemben megy a forgalommal az autópályán!«  Egy autó? – morfondíroz magában. Mind!

Az Orbán-kormány megkopasztotta az embereket a válság alatt, miközben 1000 milliárdos támogatásokról nyilatkozgatott. A megszorítás ténye vitathatatlan: ugyanannyi volt az adóbevétel az első öt hónapban, mint 2019-ben, miközben az emberek egy része elvesztette az állását, cégek ezreinek nem volt bevétele. Összehasonlításképpen Németországban negyedével volt kevesebb az adóbevétel, mint 2019-ben. S ami még súlyosabb, Orbánék a GDP 0,4 százalékát fordították azonnali segítségadásra, a legkevesebbet az EU-ban. Németország 13 százalékot vállalt be. Jogos a kérdés: miért van ez nálunk másként?

A megszorítások kiélezték a válságot. Magyarország exportorientált, kis, nyitott gazdaság, amely érzékeny a külső kereslet változásaira. A külső kereslet azonban 35 százalékot zuhant, mindenhol visszaesés van. A belső kereslet legalább mérsékelt és átgondolt növeléséhez költségvetési és monetáris expanzió kellett volna, aminek nyoma sincs. Az elmúlt hónapokban az önkormányzatok, a kereskedelmi láncok és a bankok megszorítása és néhány költségvetési tétel átcímkézése történt csupán.

Az viszont, hogy az Orbán-kormány többszázmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad néhány kiválasztottnak, elfogadhatatlan, mert döntően azok kaptak, akik az elmúlt években hatalmas osztalékot vettek ki. Most zsebre teszik az így kapott pénzt is. Az állam természetesen adhat tőkét a vállalkozásoknak, de cserébe tulajdont kell szereznie, amit egyébként majd később értékesíthet. Jogos kérdés, hogy miért nem értik meg: sokaknál most nem a szándék hiányzik a munkavégzéshez, hanem a munka. Orbán Viktor állításával szemben nem nyertünk semmilyen csatát, mert a gazdasági következmények beláthatatlanok, akár lesz második hullám, akár nem. A háború még hátravan, a járvány ellen éppúgy, mint a gazdasági visszaesés következményei ellen. Mint az első hetekben, most sem készül fel a kormány a járvány fellángolására, például hogy adatai legyenek a fertőzés terjedéséről.”

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. július 13. 18:50
Magán, Szekeres, látszik, hogy egy igazi bolsevik kommunista. Magát nem zavarja a valóság, és ez a magafélék legfőbb ismertető jele. Csak így tovább!
gxcapril
2020. július 10. 21:54
Ez tök hülye.
Türelem
2020. július 10. 20:00
Hukk......van egy határ ameddig józan maradok. Éljen Kun Béla! De várjatok csak, 22-ben visszajövünk, mi igazi zsidó kommunisták, bezárjuk Lipóciában az üzleteket, mindenki kommunista párttag lesz........
Teréz A Piréz
2020. július 10. 19:27
Szerencsére őt nem kopasztotta meg a Fletó, csak a telek többszázmilliót ért sok évvel ezelőtt, ahol felhúzta a házát (a családunk is érdeklődött iránta csak úgy viccből, mi persze repülősót kértünk, mikor meghallottuk az árat, ő meg mellényzsebből kifizette).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!