Kormánybiztos lett Lázár János

2020. október 01. 08:18

A korábbi miniszterre két feladat is hárul majd.

2020. október 01. 08:18

Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter két feladat elvégzéséért immár kormánybiztosként felel – számol be az Mfor.hu a Magyar Közlöny alapján.

A volt kancelláriaminiszter egyik feladata a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság állami feladatainak koordinálása lesz, és emellett Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossal együttműködve a geszti Tisza-kastély felújításai munkálatait fogja koordinálni.

A hódmezővásárhelyi kerület országgyűlési képviselője egy másik feladatot is kapott: ennek keretében figyelemmel kíséri a folyamatban lévő, uniós és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását, valamint koordinálja a regionális jelentőségű, határon átnyúló, Szeged–Szabadka–Baja vonal kialakítását.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2020. október 01. 08:40
Nagyon jó..vele is erősödik a kormány.
h040183
2020. október 01. 08:28
Gratulálok! Tökös gyerek! Igenis helye van a kormányban, legjobban azt szerettem ahogy helyére tette a fancsalgó ellenzéki újságírókat a kormanyinfón! Hatalmas volt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!