A vírustagadók nyilatkozatai miatt emberek halhatnak meg

2020. november 07. 15:07

Szűts Zoltán médiakutató a vírustagadás veszélyeire hívta fel a figyelmet.

2020. november 07. 15:07

„Emberéletekkel játszanak a vírustagadók, akiknek a veszélyt lekicsinylő véleménye a közösségi médiában és internetes portálokon terjed” – fogalmazott Szűts Zoltán médiakutató az M1-en. A szakértő a vírustagadók felelősségéről és megnyilvánulásaik veszélyéről beszélt. Szűts szerint az egyetlen megoldás a problémára, ha kritikus gondolkodásra neveljük magunkat és környzetünket is. A jól csomagolt tévhitek nagyon könnyen terjedhetnek a közösségi médiában, ezért is kell tudatosan olvasni a híreket – figyelmeztetett rá. Kiemelte, míg a közösségi média immáron 15 éve velünk van, a magyarországi iskolákban csak mostanában keztdek el felfigyelni a problémákra vele kapcsolatban.

A szakember arról is beszélt, hogy figyelni kell a híreknél a forrásokat, ugyanis az állítások mögötti valós tartalmakat azon keresztül lehet ellenőrizni. Szűts Zoltán kiemelte, hogy míg egy átlagos, a híreket rendszeresen figyelő fogyasztónak elképzelhetetlen lehet, a mindennapoktól elszakadt, a digitalizált világ virtuális társadalmában élő egyének igenis valótlannak tarthatják a járványról szóló híreket.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
felucca
2020. november 07. 18:07
Ezredszer mondom: nem a vírust tagadjuk, hanem a mesterségesen keltett össznépi hisztit!
felucca
2020. november 07. 18:06
Ezredszer mondom: nem s vífust tagadjuk, hanem a mesterségesen keltett össznépi hisztit!
VeJoLa
2020. november 07. 15:52
Idegesítő a nemzetközi mainstream csúsztatása! Vírustagadóknak hazudják mindazokat, akik a vírussal kapcsolatos intézkedéseket kritizálják, különösen, hogy a vírus kevésbé halálos, mint félő volt. Se a svéd úttól remélt nyájimmunitás, se a leállástól remélt járványfék nem volt igazán eredményes, ezért sokan ellenzik a "koronadiktatúrát", az élet radikális korlátozását, a gazdaság leállítását, ami tömegesen lehetetleníté el az emberek életét. Nagyon szorítok, hogy a kormány kitartson, és sokpofájú demagóg ellenzék dacára az ország leállítása nélkül vészeljük át ezt a járványt!
ElBundi
2020. november 07. 15:38
Ja, és milyen teszt? Már van a terhességi teszthez hasonló játék is, gondolom ez is bekerül Zolika statisztikájába. Komoly ez a dolog. Szüts Zoltán, majd akkor károgj, amikor a sok szerencsétle károslult mehet a halál fa..ára az oltáskárosodás után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!