Láng levelet írt Karácsonynak – Hogy nyerhetett tendert egy offshore hátterű cég Budapesten?

2020. november 20. 15:31

A budapesti Fidesz a BKV buszbérlési tenderének azonnali kivizsgálását sürgeti.

2020. november 20. 15:31
null

A BKV buszbérlési tenderének azonnali kivizsgálását sürgeti a budapesti Fidesz, amely a Facebook-oldalán pénteken közölte azt is, hogy Láng Zsolt, a párt budapesti elnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője az ügyben csütörtökön levelet küldött Karácsony Gergely főpolgármesternek. Láng Zsolt – a közösségi oldalon közzétett – levélében emlékeztetett arra, hogy a BKV dízelüzemű, használt alacsonypadlós csuklós autóbuszok bérlése tárgyában uniós, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le idén tavasszal. Az ajánlattételi határidőig, május 25-ig három cég adott be pályázatot: a székesfehérvári székhelyű Truck-Trailer & Parts Haszongépjármű és Alkatrész Kft., az esztergomi Infinitours Kft., amelynek ajánlatát érvénytelennek nyilvánította a kiíró, valamint a budapesti CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt.

Kínzó kérdések merülnek fel

A sajtóban megjelent hírek szerint a BVK Zrt. a legkedvezőbbnek a CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. ajánlatát találta, így ezzel a társasággal kötötte meg a bérleti szerződést, amelynek összértéke 342,72 millió forint. Láng Zsolt szerint a nyertes társaság nemcsak a neve miatt tűnik meglepő választásnak. A kérdéses tender kapcsán több komoly kérdés is felmerül, amire a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója haladéktalanul várja Karácsony Gergely válaszát. Választ várnak arra, hogyan nyerhetett a BVK közbeszerzési kiírásán egy többek között offshore hátterű cég által alapított vagyongazdálkodó zrt.; a főpolgármester helyes gyakorlatnak tartja-e az eljárást; hogyan adhatta a legkedvezőbb ajánlatot egy 2020. május 11-én - pontosan 7 nappal a BKV-tender ajánlattételi határidejének lejárta előtt – alapított cég.    

Tendert nyerni referenciák híján?

Kérdés az is – mint Láng Zsolt írta –, milyen hitelt érdemlő referenciákkal tudott igazolni a CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt., hiszen az alapító cégek alaptevékenységét illetően sem mondható el, hogy nagy rutinnal rendelkeznének buszok bérbeadását illetően. Választ várnak arra is a főpolgármestertől, hogy tervezi-e elvenni a BKV felügyeletének feladatkörét Tüttő Kata főpolgármester-helyettestől, és tervezi-e „a botrányos ügy kivizsgálását”. Láng Zsolt azt is kérdezi Karácsony Gergelytől, hogy nem tartja-e mindezek fényében arcpirítónak a BKV Zrt. azon közlését miszerint: „a beszerzés a mindenkori jogszabályi előírások maximális betartása mellett zajlott, s a teljes folyamatot végig a teljes transzparencia jellemezte”.

(MTI)

Kép forrása: Fidesz Budapest Facebook-oldala

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. november 23. 09:18
hajrá lángnyelvűek!
airmax
2020. november 21. 12:06
Ha mészáros, valós építő cége megépít egy projektet, valós adózó járulékfizető alkalmazottakkal, céges nyereségadóval járulékokkal.. estleg még jó minőségben, az lopás és korrupció.. Ha karigeri egy ingatlanos cégtől bérel buszokat..!!! Offsor követhetetlen adókkal adózó járulékfizető alkalmazottak nélkül, az a legtisztább szabad verseny... Libsilogika..
Frick László Intézet
2020. november 21. 06:44
Nem értem,mi a baj az offshore-izációval. Gyurcsány meg Klárikám egész háttere offshore,Klárikám időnként le is ugrik Brüsszelből Luxemburgba beiindítani egy pénzmosást. Az anyukája,Piroska néni,a magyar offshore-izáció pápanőjemondja meg neki,mikormit készítsen be s milyen programmal mossa. Aztán ellenőrizteti a titkárával Marci házi'ját.
Pipas2
2020. november 20. 23:00
Ilyen Tarlós István vezetése alatt nem történhetett volna meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!