Az MSZP-sek saját embereikkel világítják át az általuk vezetett zuglói önkormányzat cégeit

2020. november 26. 14:02

Elég sok pénzt fizet az MSZP-s Horváth Csaba vezette Zugló önkormányzata két szocialistának azért, hogy a kerületi ügyek átláthatóságát biztosítsák. Azonban úgy tűnik, egyelőre nem sok mindent sikerült elérniük.

2020. november 26. 14:02
null
Pálfy Dániel Ábel

A 2019-es önkormányzati választáson Karácsony Gergely utódjának megválasztott zuglói polgármester, Horváth Csaba kifejezetten lojálisnak mutatkozik, ha párttársairól van szó. Úgy tűnik, nem csak kitüntetni szokott MSZP-seket, hanem önkormányzati szerződéseket is köt velük. Szeptemberben derült ki, hogy a Zuglói Önkormányzat a Busszola Tanácsadó és Szolgáltató Bt.-vel kötött szerződést, a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. belső ellenőrzésére.

Az említett cég ügyvezetője Gúr Nándor, aki 2002 és 2018 között, három cikluson keresztül a jelenlegi zuglói polgármester, Horváth Csaba frakciótársaként az MSZP országgyűlési képviselője és alelnöke is volt, jelenleg pedig pártja nyugdíjas tagozatának elnöke. Gúr Nándor a legutóbbi választáson nem jutott be az Országgyűlésbe, ez a szerződés azonban vigaszt nyújthat számára. 

A szocialista politikus vállalkozásának a „belső ellenőrzésért" havonta ötszázezer forintot fizet ki az önkormányzat.

Az erről szóló szerződést – számtalan másik mellett – azonban az átláthatósági kódex létrehozásával kampányoló Horváth Csabáék egészen szeptemberig nem töltötték fel sem az önkormányzat, sem az önkormányzati cég honlapjára, amelyeken egyébként, ha az ember nem tudja pontosan mit keres, szinte lehetetlen bármilyen dokumentumot megtalálni.

A megkötött szerződés szerint Gúr Nándor cégének az előírt szakmai képesítéssel rendelkező és a Pénzügyminisztérium által regisztrált belső ellenőrt kell biztosítania az átvilágításhoz – írta meg korábban a Magyar Hírlap. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy az Opten adatbázisa szerint a vállalkozás főtevékenysége „Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás”, és nincs alkalmazottja. Gúr Nándornak pedig az MSZP honlapján található önéletrajza szerint  gyárszerelő üzemmérnöki, gépészmérnöki, gazdaságmérnöki és személyügyi szakértői végzettsége van.

Gúr Nándor, az MSZP-s önkormányzat MSZP-s belső ellenőre Kép: MTI/Vajda János

Átláthatóság? Biztos?

Nem Gúr Nándor azonban az egyetlen szocialista politikus, akivel saját ellenőrzésére kötött szerződést a Zuglói Önkormányzat. Várnai László zuglói független önkormányzati képviselő blogján arról számolt be, hogy Horváth Csabáék megbízást kötöttek Békefi László ügyvéddel a kerület közérdekű adatairól szóló rendeletben foglalt kötelezettségek – többek közt az adatok nyilvánossá tétele – ellenőrzésére. Várnai közlése szerint az átláthatóság elkötelezett híve, Horváth Csaba polgármester a szerződésről azonban azóta nem tájékoztatta sem a képviselő-testületet, sem Zugló lakosságát.

De ki is az a Békefi László? Az MSZP-s ügyvéd-politikus a zuglói önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságának külső, a pártot képviselő tagja, 2014-ben őt delegálták a szocialisták a kerületi Választási Bizottságba, és nem mellékesen ő volt az, aki levédette az elhíresült O1G-logót. Békefi megbízási szerződése alapján – a bizottsági tagságáért járó 90 000 mellé –  havonta 300 000 forintot kap az önkormányzattól. A szocialista politikust egyébként már Karácsony Gergely polgármestersége idején, 2016-ban is szerződtette átláthatósági biztosnak a Zuglói Önkormányzat – számolt be róla akkor Várnai.

Békefi László

Érdekesség, hogy Békefi jelenlegi megbízási szerződését – amit a többihez hasonlóan nagyon nehéz megtalálni az önkormányzat honlapján – először a tevékenységért járó összegek feltüntetése nélkül töltötték fel a honlapra, és a kitöltött változatot csak később tették közzé. Az eredeti azonban továbbra is fent van a weboldalon, íme:

Aki azonban azt várná, hogy ennyi átláthatóságért felelős megbízott mellett a kerület közérdekű adatai bárki számára könnyen elérhetőek, csalódni fog. A zuglói önkormányzati cég, a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 2020-ban létrejött szerződései közül sem az önkormányzat oldalán, sem a cég honlapján nem található meg egyetlenegy sem. De ha ez nem lenne elég, az önkormányzati honlapon az évi 5 milliárd forintból gazdálkodó Zuglói Városgazdálkodási Zrt. 2020-as szerződései szintén nem találhatók meg. 

Talán nem véletlen, hogy a Karácsony által zuglói polgármesterré választása után először kinevezett volt átláthatósági  biztos, a volt LMP-s Vágó Gábor lapunknak adott interjújában kerületi tapasztalataival kapcsolatban úgy fogalmazott:

Például az átláthatósági rendelet azt is előírja, hogy az önkormányzati cégek – így például a zuglói vagyonkezelőt vezető tisztségviselők – vagyonnyilatkozatainak ugyanúgy nyilvánosnak kellene lennie, mint a képviselőkének, amire többször felhívtam a figyelmet. De nem történt semmi ebben az ügyben”. Azt mondta, azért mondott fel, mert „többször kért dolgokat, amik nem történtek meg”. Róla egyébként Várnai azt mondta, „ő is nekikoppant a zuglói MSZP-nek, és utána elhúzott”

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. november 28. 09:50
feltalálták a vörös fényt!
Coccothraustes
2020. november 27. 09:29
MSZMP = MSZP pártállam. A pártállamot a moslékellenzék akarja visszaállítani az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán vezetésével.
Krupp Skya
2020. november 27. 05:50
Horváth Csaba bácsi Kálmán Olga műsorában: -Orbán az mondta hogy a tranzakciós illeték csak 3 ezrelék lesz és mennyi lett? 0,3 százalék. -Az anyját! Az 10 szer több. O1G vissza kell hozni a Gyurcsány családot mert a nép Gyurcsányban nem csalódott. Marcika 2056 ban lehet már akár miniszterelnök is.
balbako_
2020. november 27. 05:45
Elvtárs segítsd a lebukottakat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!